A Bükkszéki Gyógy- és Strandfürdő 1,5 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetőn fedett résszel bővült, a létesítményt pénteken adta át rendeltetésének Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Megnyitójában a miniszter elmondta: a kormány a "Gyógyító Magyarország Egészségipari Program" beruházásaira 31 milliárd forintot különített el, ebből 6,3 milliárd kifejezetten a turisztikai attrakciók megvalósítását szolgálja. Utóbbi keretből 1,5 milliárd jutott a bükkszéki építkezésre.
Fazekas Sándor hozzátette: a község életében igen nagy jelentőségű beruházás 50 munkahelyet is teremt, ami igen fontos a hátrányos helyzetű pétervásárai kistérségben. A fedett fürdő megépítése a gyógyvíz kihasználását nem korlátozza a nyári hónapokra, a látogatók pedig felfedezhetik a környék természeti értékeit és történelmi nevezetességeit is.
Az MTI kérdésére Fazekas Sándor kifejtette: a helyi idegenforgalom fejlesztése nemcsak közvetlenül a fürdő alkalmazásában állók számára teremt munkahelyet, hanem a községben élők is könnyebben piacot találhatnak így termékeiknek. A kormányzat éppen azért egyszerűsítette az élelmiszerek értékesítésére vonatkozó szabályokat, hogy a kistermelők a házilag előállított termékeiket akadály nélkül a piacra vihessék. "Remélhető, hogy a vendégek szívesebben vásárolják a helyben megtermelt lekvárokat, szörpöket, hústermékeket, más, a vidékre jellemző árukat, ajándékba is ilyeneket visznek magukkal. Az idegenforgalmi nevezetességek körül kialakítható gazdapiacok ezt a célt jól szolgálják" - fogalmazott a miniszter.
Az ezer négyzetméteres, két szintes komplexumban egy gyermek, egy Salvus gyógyvízzel feltöltött, egy élmény- és egy kiúszómedencét építettek, mely utóbbin keresztül egy szabadtéri medence érhető el. Emellett szaunák, Salvus inhalátor és más kiegészítő létesítmények várják a vendégeket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A bükkszéki gyógyvizet az 1936-ban megkezdett kőolajkutató fúrások közben találták, és a Salvus nevet adták neki.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







