Kiderült, honnan származik a magyar lóhús

Pénzcentrum
2013. március 26. 12:09

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatot folytat a Nagy-Britanniában talált magyar eredetű lóhússzállítmány ügyében - közölte Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkára. Az államtitkár tájékoztatása szerint a Nébih eddigi vizsgálata kiderítette, hogy honnan származik a termék.

Az államtitkár elmondta: Magyarországra a jelzés - azaz, hogy az Egyesült Királyságban magyar eredetű lóhúst találtak - az unió gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül érkezett. A jelzés szerint egykilós csomagolású kockázott marhahúsként feltüntetett termékről van szó, amely azonban száz százalékban lóhús.

Magyar lóhús Nagy-Britanniában
A múlt héten jelentette be a brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA), hogy gyanús Magyarországról származó hússzállítmányt vont ki a forgalomból. Az FSA mintegy száz kilogrammnyi hamisan címkézett, kockázott lóhúst talált Magyarországról, amelyből csaknem negyven kilót adtak el Liverpoolban és Prestonban. Az FSA közölte, hogy a fennmaradó mennyiséget lefoglalta, az esetről pedig értesítette az Európai Bizottságot és a magyar hatóságokat.


Az államtitkár tájékoztatása szerint a Nébih eddigi vizsgálata kiderítette, hogy a termék - HU 808-as jelzés birtokosától - kemenesmagasi Fehérpecsenye Kft-től származik. Ez az áru továbbkerült egy dunakeszi hűtőházba, ahonnan a Hús Depó Kereskedelmi Kft. kapta meg, majd Nagy-Britanniában a Hungarian Food Ltd. forgalmazta tovább.

Az áru csomagolási dátuma 2012. 03. 23., Magyarországról az árut a papírok szerint 2012. 04. 24-én adták el, a minőség-megőrzési idő pedig 2013. 03. 23-án járt le. A Nébih tudomása szerint összesen mintegy 100 kilogrammnyi áruról van szó, amelyből 40 kilogrammot értékesítettek.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 25. 20:58
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem