Budakeszin él most Bíró Ica, miután többször is kilakoltatták. Szerinte a devizahitelekkel nem azok járnak jól, akik felveszik.
A siker árnyoldalát is megtapasztalja Oláh Gergő, amióta megnyerte az X-Faktor 2012-es szériáját. Most, hogy milliomos lett, sokan szeretnék az ő példáját követni, és sok olyan ember is akad, aki úgy döntött, pénzt kérve a fiatalembertől alapozza meg a jövőjét.
"Sajnos szép számmal kapok olyan leveleket, amelyben arra kérnek, hogy mivel én tudom, mi az a szegénység, segítsek nekik és adjak pénzt" - mondta el az énekes a Vasárnapi Blikknek.
Volt, aki azt kérte, egy személyes tárgyamat ajánlja fel licitre, és az abból befolyt összegből támogassa a beteg gyerekét. Ez azonban egészen más, mint amikor direkt pénzt kérnek tőle - ez is gyakran megesik. Mindemellett Oláh Gergő sem tud mindenkinek segíteni - magyarázta a Vasárnapi Blikknek a sztár.
A lap emlékeztet: nem mindenki tudja megfelelően kezelni a gyorsan jött hírnevet és a vele járó milliókat. Talán a legemlékezetesebb az első Big Brother nyertese, Párkányi Évi, aki 16 millió forintot nyert 2002-ben. Állítása szerint a pénz nagy részét kaposvári házuk építésébe ölte, a maradékot pedig felélte. A Csillag Születik nyertesei közül a 2007-es első befutó a csantavéri Utasi Árpi az egyetlen, akinek már alig van a nyereményéből. A kis mesemondó szegény családból indult szerencsét próbálni, a hirtelen jött pénzzel azonban nem tudtak bánni, mára ugyanúgy szegénységben élnek, mint előtte. Utódai, Tabáni István, László Attila és Mészáros János Elek azonban tudatosan osztják be a nyereményüket. Tabáni lakásba fekteti a több mint 10 millió forintját, Mészáros János Elek pedig az első lemezére és az otthoni présházára fordít rengeteg pénzt.
Az X-Faktor korábbi két győztese, Vastag Csaba és Kocsis Tibor szintén jól bánik a pénzzel. Az énekesek még nem fektették be a nyereményüket, de vagyonuk időközben csak kamatozik, hiszen nem sokat kellett költeniük belőle, mert a fellépésekből bőven van bevételük.
Rossz anyagi helyzetben a magyar családok
Nem csoda, hogy sokan fordulnak a sztárokhoz anyagi segítségért: rendkívül borús képet fest a hazai családok jövedelmi viszonyairól a KSH friss összeállítása. A jelentés a jövedelmi adatok bemutatásán túl egy olyan, 2012-es kutatás eredményét is ismerteti, amely az emberek vélekedését vizsgálta az alapvetőnek tekintett szükségletek kielégítéséről.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az összes háztartás csaknem egyhatoda (598 ezer) nem tudta megfelelően fűteni lakását - ez a probléma több mint 1,4 millió embert érintett. A háztartások több mint tizede legalább egyszer megcsúszott a közös költség befizetésével.
Az alacsony jövedelem, az élelmiszerek drágulása rányomja a bélyegét az élelmezésre fordított kiadásokra is. 2012-ben Magyarországon a lakosság közel harmada nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst fogyasszon. A legszegényebbeknél 71,6 százalék (704 ezer fő), az aktív háztartásokban élőknél 27 százalék (1924 ezer fő) ez az arány.
A fenti helyzet láttán valóban luxusnak tűnik a nyaralás és a megtakarítás is. 2012 márciusában a megkérdezett háztartásokban élők több mint kétharmada (6579 ezer fő) nyilatkozott úgy, hogy pénzhiány miatt nem tud elmenni nyaralni évente egyszer, legalább egy hétre.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek