17 °C Budapest

Ennyivel támogatja most a kormány a gyerekvállalást

2015. május 18. 11:35

Nemrég jelentették be, hogy kibővítik a GYED extrát, az ellenzék szerint azonban ez csak szépségtapasz a kormány elhibázott társadalompolitikáján. Megnéztük, jelenleg milyen segítségre számíthatnak a gyermekvállalásra készülő családok.

Kibővíti a kormány a GYED extrát: fél évvel a szülés után jövőre anélkül állhatnak majd munkába a kismamák, hogy elveszítenék a gyermekük 2 éves koráig adható gyermekgondozási díjat (GYED). Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerint a döntés akár

500-600 ezer forint többletet is jelenthet egy dolgozni akaró édesanyának.

Novák Katalin azt is kiemelte, hogy az intézkedés igazságosabb lesz, több gyermeket remél tőle a kormány. Burányi Sándor, az Országgyűlés Költségvetési bizottságának elnöke viszont úgy gondolja, a kormánynak inkább az adópolitikáján kellett volna változtatnia. Az MSZP-s politikus szerint egy másik, az alacsonyabb jövedelműeknek szánt kisebb adókulcs bevezetésével többet tehetnének a gyermekvállalásért.

Ez egy jó lépés, de ez egy szépségtapasz a Fidesz társadalompolitikáján, ami alapjaiban elhibázott. Nem akkor kell gondoskodni csupán a gyermekekről, amikor már megszülettek, hanem olyan helyzetbe kell hozni a családokat, hogy még a gyermekvállalás előtt tudjanak maguknak egzisztenciát teremteni

- tette hozzá Burányi Sándor.

Mire számíthatnak most a családok?

Mivel a kicsik felnevelése jelentős anyagi áldozattal is jár, ezért minden család számára fontos, hogy a gyermekvállalás idején pénzügyi támogatást is kapjanak. Mivel az ellenzék szerint a GYED extra kibővítése csak szépségtapasz a Fidesz társadalompolitikáján, ezért összeszedtük, jelenleg milyen anyagi segítségre is számíthatnak a gyermekvállalásra készülő családok:

Csecsemőgondozási díj (CSED)
(korábbi nevén Terhességi-gyermekágyi segély - TGYÁS)

  • a naptári napi jövedelem 70 százaléka; az anya a gyermek születésének napjától 24 héten keresztül jogosult rá

Gyermekgondozási díj (GYED)

  • a naptári napi alapjövedelem 70 százaléka, de legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka (2015-ben maximum bruttó 147 ezer forint havonta). 2 évig adható támogatás.

GYED extra

  • A gyermek egy éves kora után a szülő akár teljes, akár részmunkaidőben visszamehet dolgozni a munkahelyére és közben kapja a GYED teljes összegét is. Eddig hozzávetőlegesen 50 ezren igényelték a GYED extrát.

Anyasági támogatás (egyszeri juttatás)

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A támogatás a szülést követően egyszer igényelhető, ha az anya legalább négyszer - koraszülés esetén egyszer - részt vett terhes-gondozáson.

  • Az öregségi nyugdíjminimum 225 százaléka: 64 125 forint
  • Ikergyermek esetén az öregségi nyugdíjminimum 300 százaléka: 85 500 forint

Gyermekgondozási segély (GYES)

A gyermek 3 éves koráig; ikergyermek setén a tankötelessé válás évének végéig; tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek után a gyermek 10 éves koráig vehető igénybe. Mértéke:

  • Az öregségi nyugdíjminimum 100 százaléka: 28 500 forint havonta
  • 2 ikergyermek esetén az öregségi nyugdíjminimum 200 százaléka: 57 000 forint havonta
  • 3 ikergyermek esetén az öregségi nyugdíjminimum 300 százaléka: 85 500 forint havonta
  • 4 ikergyermek esetén az öregségi nyugdíjminimum 400 százaléka: 114 000 forint havonta

Gyermeknevelési támogatás (GYET)

A támogatásban az a szülő résesülhet, aki 3 vagy több kiskorút nevel, és a legfiatalabb 3 és 8 év közötti. Mértéke:

  • Az öregségi nyugdíjminimum 100 százaléka: 28 500 forint havonta

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?