A 20-as éveik elején járó Z generáció tagjai kevesebbet keresnek, magasabb adósságterheléssel és késedelmi rátával küzdenek, mint az ezredfordulón hasonló korú generáció.
Vészjósló kutatás látott napvilágot: néhány év, és brutális, ami az emberekkel történni fog
Növekvő népesség, elöregedő társadalmak, urbanizáció és elérhetőbb oktatás, így gazdasági és társadalmi fejlődés várható a Roland Berger szerint 2050-re. A német tanácsadócég bemutatta nagyszabású „Trend Compendium” című tanulmánysorozatát, melyben azt vizsgálták, hogy a társadalmi, gazdasági, környezeti, technológiai és geopolitikai tényezők hogyan formálják világunkat 2050-ig. A hatrészes sorozat első részében a népességgel kapcsolatos kérdéseket járták körbe és adtak előrejelzést népességszám, migráció, társadalmi értékek és oktatás tekintetében.
Bár a fejlett országok csökkenő születésszámai miatt a globális népességnövekedés üteme a korábbi évtizedekhez képest kissé lelassul – a globális átlagos népsűrűség értéke (71 fő/km2) a mai Egyesült Királyság népsűrűségének egynegyede -, a világ népessége továbbra is erőteljesen növekszik. 2050-re 9,7 milliárdan, azaz csaknem 2 milliárddal többen fogunk élni a Földön, mint ma. Az ENSZ előrejelzései szerint a világ népességének alakulását a termékenységi ráta és a várható élettartam fogja meghatározni. A globális termékenységi ráta várhatóan a 2020-as 2,5-ről 2050-re 2,2-re csökken - áll a Roland Berger közleményében.
Ezzel szemben a várható átlagos élettartam a 2020-as 72,3 évről 2050-re 76,8 évre emelkedik. A kitolódott élettartam azonban nem tudja ellensúlyozni a csökkenő termékenységi arányszámot, valamint az egyes régiók népessége is eltérő ütemben fog fejlődni. A fejlett régiókban – például az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban vagy Franciaországban – a népesség csak enyhén fog növekedni, míg a kevésbé fejlett régiók országaiban – mint például Ázsiában és Afrikában – ezen mutató 2020 és 2050 között megduplázódhat. Azaz Afrikában az elkövetkező három évtizedben a népességszám 1,341 milliárdról várhatóan közel 2,5 milliárdra fog emelkedni.
A tanulmány szerint 2050-ben a világ népességének nagyobb része a kevésbé fejlett régiókból származik és jellemzően városi területeken fog élni, melynek fő oka a gazdasági fejlődés. Különösen a fejlődő és feltörekvő piacok vidéki területeiről fognak elöltözni az emberek, hogy a bővülő ipari és szolgáltatási ágazatokban találjanak munkát, amelyek túlnyomórészt a városi agglomerációkban és azok környékén koncentrálódnak. A népesség korösszetétele globálisan egységessé válik – növekvő idős populáció, korfa-típus szerint ezt nevezik stacioner alakzatnak – Afrika kivételével, ahol a fiatal népesség aránya marad a legmagasabb. Az elöregedő társadalmaknak azonban továbbra is nehézséget jelent majd az idősek eltartása és támogatása, hiszen egyre csökken a munkaképes korúak száma. A folyamat súlyos következménye lehet a magas nyugdíj-, egészségügyi és ápolási kiadások. A negatív kilátásokat némileg ellensúlyozza, hogy a 65 év felettiek jelenleg és várhatóan a jövőben is jelen lesznek a munkaerőpiacon, tehát nem feltétlenül szorulnak támogatásra.
A jövőben is sokan hagyják el származási országukat a virágzóbb és biztonságosabb célországok felé, emellett a klímamenekültek száma 2050-re akár milliárdos nagyságúra is nőhet
– mondta Schannen Frigyes. Jelenleg világszerte több mint 320 millió ember él olyan országban, amely nem a származási országa. A bevándorlók számára Európa és Észak-Amerika országai a legvonzóbb célpontok. A nemzetközi migránsok többsége nem az üldöztetés, a háború vagy a természeti katasztrófa elől menekül, hanem a kedvezőbb megélhetési lehetőségek vagy a jobb oktatás reményében indul útnak. A klímamigránsok többsége a jövőben belső menekült lesz, azaz az éghajlatváltozás fokozódó hatásai, például a tengerszint emelkedése, a terméskiesés vagy a vízhiány miatt saját országán belül lesz kénytelen költözni.
A szakértők 2050-ig 25 millió és 1 milliárd fő közötti értékre becsülik az elvándorlók számát az éghajlati és környezeti okokból fakadóan. Közülük Afrika, Ázsia és Latin-Amerika egyes részein akár 143 millió belső klímamigráns is lehet. Egy társadalom iskolában töltött éveinek száma korrelál az adott ország gazdasági jólétével, ez bizonyítja, hogy az oktatásba való befektetés megtérül. A tanulmány szerint a következő évtizedekben egyre többen és egyre jobb oktatásban részesülnek. India különösen erős dinamikát mutat: 2050-re 38 millió magasan képzett fiatal (30-34 éves) munkavállalója lesz, kétszer annyi, mint jelenleg. Ezzel szemben Afrikában minden negyedik, Ázsiában pedig majdnem minden hetedik embernek nincs iskolai végzettsége, de a következő három évtizedben mindkét régióban sikerül majd csökkenteni ezt az arányt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hogyan használhatják ki a vállalatok a megatrendek előnyeit?
Az afrikai, ázsiai és latin-amerikai országok erőteljes népességnövekedése vonzóvá teszi ezeket a régiókat, hiszen munkaerőt és felvevő piacot kínálnak a vállalatok számára. Ez különösen igaz a fejlett országokban működő vállalatokra, ahol a társadalom gyorsabban öregszik, és ahol már most is érezhető a munkaerőhiány. Az elöregedő társadalmak azonban lehetőséget is jelenthetnek, mivel az idősebbek fogyasztása arányosan nagyobb, és a nagyobb megtakarítások miatt gyakran jelentős vásárlóerővel is rendelkeznek. Fontos, hogy a vállalatok alkalmazkodjanak az idősebb ügyfelek és az idősödő munkaerő igényeihez is.
Képzett bevándorlók alkalmazásával a vállalatok leküzdhetik a hazai munkaerőpiaci hiányt, ehhez nemzetközileg is vonzó munkaadóként kell pozícionálniuk magukat. A külföldről érkező új munkavállalók új perspektívákat is hozhatnak a vállalatok számára: a sokszínű csapatok gyakran jobb eredményeket érnek el, könnyebben fejlesztik ki az innovációkat és további tehetségeket vonzanak.
Számítanak az értékek: a nemek közötti egyenlőség nem csak a HR-re korlátozódó témakör, a nők szerepe a vállalat életében ugyanolyan fontos. A világ szinte minden részén a felsőoktatásban tanuló diákok többségét a nők teszik ki. Ez a fejlődés alapvető változást jelent a tanulmányi eredményekben, a tudás megszerzésében és az ismeretek megítélésében, továbbá azon vállalatoknál is, amelyek nyitottak arra, hogy egyenlő és sokszínű csapatokkal bővítsék a cégkultúrát.
Az egyre elérhetőbb oktatás nemcsak a hazai piacokon, hanem nemzetközi szinten is előnyös a vállalatok számára, mivel lehetőségeket nyújt új olyan területeken, ahol korábban a képzett munkaerő hiánya jelentett akadályt. Egy vállalat alkalmazottainak magasabb szintű szaktudása a jövőben is versenyelőnyt jelent majd.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere