A pénzkereseti lehetőség jelenti a legfontosabb motivációt a munkát vállaló diákok életében.
Összesen 79 állami tulajdonú cég béremelését biztosítja a 40,46 milliárd forintos támogatás. A következő években a bérfejlesztésre szánt összeg a sokszorosára emelkedik.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint idén 40,46 milliárd forintot biztosít a kormány az állami tulajdonú cégeknek a bérek emelésére, és rendelkezett arról is, hogy a következő években további jelentős forrást kapjanak bérfejlesztésre ezek a vállalatok. A határozat értelmében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közvetlen vagy közvetett tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyes többségi állami tulajdonú gazdasági társaságoknál a minimálbér- és a garantált bérminimum-emelés, valamint a piaci viszonyokhoz igazodó jövedelemszint elérése érdekében biztosítja a forrást.
Ebben az évben 79 cég kap kormányzat támogatást, a legnagyobb összeget a Magyar Posta Zrt.kapja, 8,2 milliárd forintot. A MÁV Zrt. 6,2milliárdra, a MÁV-Start 5,5 milliárdra számíthat, és több mint egymilliárdos forráshoz juthatnak a regionális busztársaságok, valamint több regionális vízműcég is.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A Leverkusen megint csodát tett a hajrában, döntős az Európa-ligában
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában
- Súlyos börtönbütetést kapott a makói pedofil
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját