16 °C Budapest

Kenyérkereső hallgatók: indul a nyári diákmunka-dömping

2016. május 31. 05:54

Hamarosan tanévzáró, és lassan a vizsgaidőszak is véget ér, miután a fiatalok egy része élvezi a nyarat, amíg még megteheti. Egy másik, és igen jelentős része viszont munkával tölti a vakációt. Így ennél nem is lehetne aktuálisabb a kérdés: kinek és miért éri meg a diákmunka? Iskolaszövetkezetet, dolgozó fiatalt, és diákokat foglalkoztató céget kérdeztünk.

Sok diák dolgozik egész évben, de a nyári szünetben gyakran még azok is vállalnak munkát, akiknek egyébként év közben nincs rá idejük. Erre az álláskereső-dömpingre már felkészültek az iskolaszövetkezetek, de még így is azt javasolják a fiataloknak, hogy június első hetében kezdjenek munkát keresni, mivel ilyenkor még nagyobb eséllyel válogathatnak a jobb, betöltetlen állások között.

A cégnek is megéri diákokat foglalkoztatni, ezzel áthidalhatják a nyári szabadságolásból adódó emberhiányt. Emellett anyagilag se járnak rosszul a fiatalokkal: ha iskolaszövetkezettel szerződik, akkor még az álláshirdetés megírásával se kell bajlódniuk, és a nappalis diákok foglalkoztatása járulékmentes.

Diákmunkát nappali tagozatos tanulók vállalhatnak, de passzív féléven 25 év alatt is lehet diákmunkát vállalni. Életkor tekintetében a magyar jogszabályoknak megfelelően 16 éves kortól szülői engedéllyel dolgozhat egy fiatal, illetve nyáron, egy hónapra már a 15 évesek is vállalhatnak munkát.

Mit és mennyiért?

"A kínált munka jellege függ a diák ambícióitól" - mondta Pataki Zoltán, az euDiákok Iskolaszövetkezet elnöke. Sokan már diákévek alatt fontosnak tartják, hogy elkezdjék építeni a karrierjüket, vannak olyanok is, akiknek pénzkereseti lehetőség miatt vonzó, és a hallgatók egy köre a "buli" miatt vállal diákmunkát, hiszen olykor fesztiválokon, és rendezvényeken dolgoznak a fiatalok.

"A diákok bére igazodik a mindenkori minimálbérhez, ez a minimum, ami a munkavégzésért jár a diákoknak" 

(jelenleg bruttó 639 forint/óra) - mondta az euDiákok elnöke. A fiatalok bére attól is függ, hogy milyen tudás szükséges a munkához. A szaktudást nem igénylő munkák után (pl. bolti kisegítő, raktári munkák, gyors éttermi pozíciók) általában bruttó 700-750 forintos órabért fizetnek.

A második típus még mindig nem igényel szakterülethez kötődő tanulmányokat, bizonyos kompetenciák viszont nélkülözhetetlenek hozzá (pl. hostess, rendezvényen kisegítői, illetve call centeres pozíciók elengedhetetlen a beszédes, barátságos, határozott személyiség).

Ezekért a feladatokért 800-950 forint jár óránként, de sok esetben ezen felül még a teljesítményarányos jutalék is kapható.

A harmadik kategóriába azok a szakmai munkák esnek, amelyekhez szükség van szaktudásra, vagy nyelvismeretre (pl. pénzügyi asszisztens, marketing asszisztens, mérnök-informatikus, fordító, stb.), ezek gyakran valós karrierépítési lehetőségek. Ebben az esetben az alapbér már bruttó 900 forinttól indul, az átlag bér viszont 1500-2000 forint között mozog.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Majd lesz, de még nincs

Idén májusban elfogadták a törvényt, miszerint a diákoknak is fizetett szabadság jár. A törvény viszont csak szeptember elsején lép hatályba, tehát a nyári munkát még nem érinti.

Diákból lett főállású

A sok pozitív példa miatt is bíznak egyre inkább a diákok munkájában a cégek. Egyikük, az Avalon Care Services például már jó ideje ad munkát a fiataloknak. "A diákok teljesítményével, rugalmasságával, lelkesedésével, valamint igényesen és felelősség tudatosan végzik a munkájukat" - mondta Nagy Vendel, az Avalon Care Services üzletág vezetője. A vállalatnak több sikertörténete van már, néhány alkalommal már az is előfordult, hogy a diákot felvették főállásba, miután végzett tanulmányaival.

Diploma után is maradna a cégnél

Varga Zsolt 2014 novembere óta egy magyar tulajdonú piacvezető cégnél dolgozik social media menedzser pozícióban, mellette az ELTE pszichológia szakán tanul. Zsolt elmondása szerint kezdetben jövedelemszerzés miatt vállalt diákmunkát, az eltelt másfél év után viszont úgy gondolja, hogy diploma után is szívesen dolgoznak a cégnél.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem