Visszatér a népszerű Dunakanyar napijegy, a MÁV-VOLÁN-csoport célja, hogy minél többen válasszák az egyéni utazásnál fenntarthatóbb közösségi közlekedést.
Minden ötödik vizsgázó megbukik a MÁV-csoport időszakos beszámolóra kötelezett 25 ezer dolgozója közül. A vonatok biztosan nem állnak meg a sikertelen vizsga miatt.
A fejlesztési tárca rendeletében előírt, három évig érvényes alapvizsgákat a MÁV-nál 74 munkakörben 13 ezer, a MÁV Start Zrt.-nél 63 területen 12 ezer dolgozónak kell letennie. A hivatalos bukási arány 19,12 százalék.
A Népszabadság pontosan meg nem nevezett vasutasok leveleire hivatkozva azt írta: a sikeres vizsgák aránya egyes területeken kirívóan alacsony. A forgalmi szolgálattevőknél megesik, hogy a vizsgázóknak csak 30-40 százaléka éri el a 75 százalékos minimumszintet.
A lap arról is ír, hogy a vizsgákon, ha nem is mindig elsőre, de végül is a vasutasoknak a 90-95 százaléka megfelel. A Népszabadság úgy tudja: miközben a bukási arány folyamatosan javul, 14,5 ezer vizsgázóból eddig két olyan vasutas volt, akinek a két javító, majd a két soron kívüli vizsga, sőt, a megismételt alapvizsga sem sikerült.
A vasúttársaság azt közölte: a vonatok biztosan nem állnak meg, a sikertelen vizsga miatt eredeti munkakörükben nem foglalkoztatható munkatársak átmeneti hiányát minden esetben kezelik.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Itt a válasz a mátrai viperapánikra
- Több mint 100 ezer ember hagyta el Rafah városát
- A Fidesz és a KDNP állította a legtöbb jelöltet
- Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- Új sztárfotók készültek a Bükkben kóborló medvéről
- Exkluzív bejelentés - Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány