22 °C Budapest

Így alakul át a családi adókedvezmény

Pénzcentrum
2013. október 18. 10:45

A 2014-es adótörvény-módosítások legfontosabb eleme a családi adókedvezmény kiterjesztése. A korábban ismertetettek szerint az szja-n felül a 7%-os egészségbiztosítási és 10%-os nyugdíjjárulékból is igénybe vehető lesz a gyermekek után járó kedvezmény. Giró-Szász András kormányszóvivő a mai sajtótájékoztatón ugyanakkor nem akart beszélni arról, lesz-e húsáfa-csökkentés és luxusadó (a ma benyújtandó adótörvényből kiderül). A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel ugyanakkor várhatóan nem lesz benne, mert ez a szóvivő szerint nem adórendszeri kérdés.

A hazai adórendszerben már nincs szükség nagy lépésekre, az adórendszer szerkezeti átalakítása lezártnak tekinthető, 2014. a finomhangolás évének tekinthető - mondta Giró-Szász András a péntek délelőtt tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Az elmúlt évek igazolták az egykulcsos adó eredményességét a szóvivő szerint, az új adórendszer 1500 milliárd forintot hagyott az embereknél.

Az őszi adóváltozások célja egyértelműen, hogy a kiskeresetűek jelentős mértékű kedvezményben részesüljenek, emellett adminisztrációs terheket csökkent tovább, illetve a vállalkozói környezetet támogatják tovább - ismertette az adócsomag tartalmát a kormányszóvivő.

A családi adókedvezmény bevezetésekor 180 milliárd forintot hagyott a családoknál. Az új intézkedés 260 ezer családra terjeszti ki a családi kedvezményt. Az intézkedés lényege, hogy akik jelenleg nem tudják a gyermekek után járó családi kedvezményt teljesen igénybe venni a személyi jövedelem adójukból, azok az egyéni járulékokból is levonhatják azt, a 7%-os egészségügyi és 10%-os nyugdíjjárulékból. Az adómegtakarítás maximuma így 33%-ra emelkedik.

Giró-Szász András elmondása szerint ma benyújtják az adótörvények módosítását.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Arról ugyanakkor nem beszélt, ezekben szerepelni fog-e a húsáfa csökkentése és a luxusadó. A szóvivő szerint ezeket a Varga Mihály által ma benyújtandó adótörvényeket módosító javaslatból tudjuk majd meg. Ugyanakkor elismételte, amit már korábban is, hogy 2006-ban volt egy átgondolatlan áfacsökkentés, ami nem járt a várt hatással.

A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel ügye pedig Giró-Szász szerint nem adóügyi kérdés, az intézkedést javasló frakció fog erről javaslatot benyújtani az Országgyűlésnek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem