A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 185,69 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 69 201,95 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
Újabb lélektani határt lépett át az Egis. A harmadik legnagyobb magyar gyógyszergyár a kedvező gyorsjelentést követően immár több mint 1,500 Ft-ot (17%-ot erősödött a részvény). A befektetői lelkesedés mögött egyértelműen az áll, hogy a társaság gazdálkodása forduló ponthoz érkezett, s hosszú idő után a profit előrejelzések ismét növekvő trendre állhatnak. Van-e azonban még tartalék 11,000 Ft felett? Érdemes-e még beszállni a részvénybe?
Előzmény:
A negyedéves teljesítményben elsősorban nem a 40% feletti adózott eredménynövekedés volt az impresszív, hiszen mindez egy extrém körülmények miatt nyomott bázis miatt valósult meg. A gyorsjelentés pozitív vonása elsősorban a kifejezetten jó értékesítésben nyilvánult meg, mely mögött a termékszerkezet kedvező elmozdulása húzódott meg. A fedezeti és üzemi eredményszint előzőek hatására hosszú várakozás után bővült, annak ellenére, hogy 600 m Ft egyszeri befizetés terhelte meg a negyedévet a gyógyszerkasszába.
Az elmúlt negyedév számos olyan tényezőt mutatott, mely a pozitív elmozdulások trendszerűségére utalt.
Árazás:
Az Egis jelenleg 11.7-es P/E-n forog (2004-es EPS-sel). A jelenleg zajló EPS konszenzus frissítésünk után, a megemelt előrejelzések hatására ezen érték várhatóan enyhén 11 alá esik. A Richter esetében ugyanezen érték 12.9 jelenleg, s várhatóan szignifikánsan nem változik az új EPS konszenzussal sem. Az Egis tehát 15%-os diszkonttal forog a Richterhez viszonyítva.
Ezen diszkont teljesen indokolható likviditás, s a független pozíció, magasabb margin és ROE oldaláról.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Úgy véljük, hogy a jelenlegi különbség reális, s nem fog változni. Tehát a két gyógyszergyári papír ezen árszintekről feltehetően párhuzamos mozgást mutathat. Mindez az árazás oldaláról indokolt lenne. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy az Egis esetében a pozitív fordulat most következett be, várhatóan a részvény nem a reális árszintre fog beállni, s a Richterrel szembeni diszkont az indokolható érték alá csökken. 11,000 Ft-nál természetszerűen profit realizálás és esetleges short pozíciók jelentek meg. Ez feltehetően átmeneti, s az előzőekben említettnek megfelelően az árazási diszkont mértéke átmenetileg (akár hónapokra) az indokolható szint alá csökken. Minden ezen túlmutató okfejtés már a jóslás határát súrolja.
További információk a megújult infopanelünkben
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó