7 °C Budapest

Akár kétmilliót is kaszálhat egy átlagos devizahiteles

Pénzcentrum
2014. augusztus 6. 05:33

Azt már korábban kiszámoltuk, hogy mennyi jár vissza a devizahiteleseknek az árfolyamrés miatt, viszont az egyoldalú kamatemelés számításának képleteit még nem ismerjük. Enek ellenére könnyen megeshet, hogy hasonló módszerrel kell majd számolni ebben az esetben is, ezért kiszámoltuk, hogy ezzel mennyi pénzre számíthatnak a magyar családok.

Múlt héten tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azt a képletet, ami alapján a devizahiteleseknek járó pénzt el kell számolni. A módszer szerint a hitelszerződést úgy kell újraszámolni, mintha az árfolyamrés nem lett volna, így ennek megfelelően csökken majd a tőketartozás és a törlesztőrészlet.

Ugyan az egyoldalú kamatemelések miatt a perek még nem zárultak le, mégis sejthető, hogy az MNB által ajánlott számítási módszer hasonló lesz az árfolyamrésnél alkalmazottal, ezért kiszámoltuk, hogy mennyi járhat vissza a devizahiteleseknek a kamatemelések miatt.

A számolásunk alapja az összehasonlíthatóság kedvéért a korábban is használt 2007 júliusában felvett, svájci frank alapú, nyolcmillió forintos, 15 éves futamidejű kölcsön.

Meglepő, mekkora eltérések lehetnek

A felvett hitelek között nagy eltérések lehetnek, a kamatemelések ideje és mértéke nagymértékben meghatározó lehet abban, hogy mekkora összeg jár vissza az ügyfeleknek. Ennek szemléltetésére két számítást végeztünk, az egyik a havi jegybanki adatokra épül. A másik számításnál egyszeri kamatemelés történt, a kezdeti kamat öt százalékos, ami két év után hat százalékra nő a továbbiakra.

Míg a havonta változó jegybanki statisztika alapján 1,7 millió forint is visszajárhat, addig az egyszeri kamatemeléssel számolva ez az összeg mindössze 781 ezer forintot tesz ki.


A törlesztőrészlet és a fennálló tartozás változása is kisebb mértékű a második esetben. Míg az első esetben a törlesztőrészlet 34, a tartozás pedig 14 százalékkal csökken, addig az egyszeri kamatemelés esetén ez csupán 23 és 9 százalékot tesz ki.

Mennyi járhat vissza összesen?

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kamatemelést és az árfolyamrést összeadva azt láthatjuk, hogy korábbi számításainkat alapul véve a végső összeg, ami egy átlagos devizahitelesnek visszajárhat valamivel több, mint kétmillió forint is lehet, de az egyszeri kamatemelés esetén is eléri az egymillió-egyszázezer forintot. Ebből az árfolyamrés miatt 348, illetve 323 ezer forint, míg a kamatemelés jogcímén 1,7 millió, illetve 781 ezer forint jár vissza. Fontos leszögezni, hogy ezektől a számoktól nagymértékben eltérhet a visszatérítés mértéke köszönhetően az egyes szerződések eltérő futamidejének, felvett összegének, a felvétel időpontjának és a kamatemelés mértékének.

Számításunk lépései

  • A folyósított összeg devizában megadott mértéke alapján ki kell számolni a törlesztőrészleteket az adott kamatozással.
  • A ténylegesen kifizetett törlesztőrészletekből ki kell vonni az átszámolt hitel törlesztőrészleteit, így megkapjuk a többletfizetés mértékét.
  • A többletet minden hónapban le kell vonni a tőketartozásból.
  • A most fennálló tőketartozásból ki kell vonni az átszámolt tőketartozást, így megkapjuk azt az összeget, amennyivel a tőketartozásunk csökken, ez az összeg "jár vissza" az ügyfeleknek.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm