21 °C Budapest

Kiemelt szerepet kaphat a lízing a járvány utáni bővülésben

2021. április 2. 20:20

A pandémia megszakította a gazdaság évek óta tartó növekedését, a felpattanáshoz pedig fontos kérdés, hogy mikor tér vissza a vállalatok beruházási kedve. A különböző fejlesztések, beruházások élénkítésében a lízingcégek is kiemelt szerepet kaphatnak, ezek megvalósításához ugyanis a lízingkonstrukciók rugalmas és költséghatékony finanszírozási formát jelentenek. A Magyar Lízingszövetség egy edukációs programot is indított annak érdekében, hogy még szélesebb körrel ismertesse meg a lízing előnyeit.

A pandémia és az ahhoz köthető negatív hatások, valamint a korlátozások eredményeként 2020-ban a magyar GDP 5 százalékkal csökkent éves összevetésben. A kedvezőtlen környezetben a lízingpiac is zsugorodott, igaz, a 639 milliárd forintos finanszírozott összeg jóval meghaladta a Magyar Lízingszövetség 550-600 milliárd forintos várakozásait. A gazdaság újraindításában a fejlesztések, beruházások finanszírozására készülnek a lízingcégek - közölte a Magyar Lízingszövetség, amely egy edukációs programot is indított annak érdekében, hogy a mostaninál szélesebb kör ismerhesse meg a lízingkonstrukciókat.

Jó alternatíva a beruházásokhoz

"A járványhoz köthető gazdasági visszaesést követő fellendülésben főszerepet kell kapnia a beruházási kedv élénkítésének, amely visszaesett a múlt évben. A beruházások volumene 2020-ban éves szinten 3,8 százalékkal csökkent, ami a rekordszintű bázishoz képest jónak mondható. A piac élénkülésével az érintett cégek jövőbeni beruházásai nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gazdaság mielőbb felívelő pályára állhasson" - mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke.

A különböző beruházásokhoz pedig - többek között a továbbra is alacsony kamatkörnyezet miatt - a rugalmas és költséghatékony finanszírozási formát jelentő lízingkonstrukciók jó alternatívát jelentenek. Különösen, hogy a kedvezményes forrásokat biztosító jegybanki és az Eximbank által nyújtott programokban a lízingfinanszírozások is elérhetőek.

Ráadásul a lízingfinanszírozás hosszabb távon is komoly lehetőséget kap a technológiai fejlődés felgyorsulása miatt, azaz egyre több és jobb eszköz válik elérhetővé, így a finanszírozásnak is egyre nagyobb szerep jut. Kialakulni látszik egy trend, sokan már nem tulajdonolni szeretnének egy-egy eszközt, hanem használni akarják azok közül a legkorszerűbbeket, leghatékonyabbakat, márpedig erre az igényre a lízingmegoldások szintén az egyik legversenyképesebb konstrukciót jelentik

- fogalmazott Nyikos Katalin.

Edukációs program indul

A lízingcégek tehát rövid távon és hosszú távon is kiemelt szerepet kaphatnak a vállalkozások életében és a beruházások élénkítésében. "Szakmai szövetségként fontosnak tartjuk, hogy minél többen ismerjék meg a lízing jelentette előnyöket és egyre többen gondolkozzanak a különböző hitelkonstrukciók mellett a lízingben is eszközigény esetén. Illetve megfelelő információkkal rendelkezzenek a lízinget is érintő kormányzati döntésekről, újdonságokról" - tette hozzá Nyikos Katalin.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szervezet ezért edukációs programot indított, amelynek keretében a szélesebb közönséggel igyekeznek megismertetni a lízingfinanszírozás előnyeit. A program keretében a Lízingszövetség egy-egy kiemelt területhez nagyköveteket is rendelt: az elnökség, illetve a bizottságok tagjaival készült interjúkban a lízing megértéséhez szükséges alapfogalmakat magyarázzák el a szakértők, illetve a magánszemélyek és a vállalkozások finanszírozással kapcsolatos, gyakorlati kérdéseire adnak választ. Így kitérnek például arra is, hogy

  • milyen eszközöket lehet lízingelni, milyen előnyökkel számolhat az, aki autót lízingel,
  • milyen feltételeknek kell megfelelni, ha valaki lízinget szeretne igénybe venni,
  • mire érdemes figyelni, mielőtt belevág valaki egy finanszírozási konstrukcióba,
  • mit kell tudni a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásáról,
  • mit jelent a moratórium a lízing esetén,
  • és milyen áfa-visszaigénylési lehetőségek vannak lízing esetén.

A Lízingszövetség weboldala is kiegészült: a szakmai hírek mellett a lakossági ügyfeleknek és a vállalatoknak külön menüpontban, laikusok számára is érthető formában mutatják be az adott célcsoport számára elérhető lízingkonstrukciókat, ezeknek előnyeit, a lízing alapfogalmait - így például a különbséget az operatív és a pénzügyi lízing között -, illetve a lízingelhető eszközöket. A Magyar Lízingszövetség célja a kampánnyal, hogy a különböző hitelkonstrukciók mellett a lízingre is egyre több magánszemély és vállalkozás gondoljon eszközbeszerzés esetén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 16:28
Meg is van az új vizekre evező Ilku Miklós utódja.
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem