19 °C Budapest

Július 1-jétől berobbanhat a lakáspiac: ezt érdemes mérlegelni

Pénzcentrum
2019. június 11. 10:30

Meredek emelkedőn van a lakossági hitelpiac: négy hónap alatt az új személyi kölcsönök és lakáshitelek összege 459 milliárd forintot tett ki, ez 25 százalékos éves növekedést és napi átlagban 3 milliárdos hitelfelvételt jelent. A lakáshitelek összege 19 százalékkal 284,5 milliárd forintra, a személyi kölcsönöké több mint 35 százalékkal 174 milliárd forint fölé nőtt. Július elejétől, az új, államilag támogatott csok-os konstrukciók és a babaváró hitel megjelenése miatt még jobban beindulhat a lakáspaic. 

A nagyon erős versenyben azonban érdemes körültekintően választani, bár sokan ma már megnézik a hitelek kamatait, de az egyéb feltételeket is figyelembe kell venni, és a teljes futamidő alatt teljesíteni kell azokat. Továbbra is erős a kereslet a lakossági hitelpiacon. Januártól április végéig a két legfontosabb hitelfajtából, a lakáshitelekből és személyi kölcsönökből összesen közel 459 milliárd forintot folyósítottak a bankok, ez pedig 25 százalékos emelkedésnek felel meg - derül ki a money.hu legfrissebb, jegybanki adatokat feldolgozó elemzéséből.

Átlagban napi 3 milliárd

A 459 milliárd forintos összeg azt jelenti, hogy napi átlagban a hétvégi napokkal együtt átlagosan 3 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel- és személyikölcsön-szerződéseket a bankok ügyfelei

- mondta Trencsán Erika, hitelszakértő. Hozzátette: 

A legfrissebb adataink is erőteljes keresletet mutatnak. Az idén, május végéig a money.hu kalkulátoraival személyi kölcsönökre több mint 106 ezer, a lakáshiteleket magában foglaló jelzáloghitelekre pedig 154 ezer kalkulációt készítettek az érdeklődők.

A szakértő elmondta azt is, hogy egyre tudatosabbak a hitelfelvevők, az igénylés előtt megnézik a bankok ajánlatait, és a biztonságra törekednek. Ez azt is jelzi, hogy egyre többen választják a több évig fix törlesztésű hiteleket. 

Ugyanakkor sokan csak a kamatokat, a teljes hiteldíjmutatót figyelik, de nagyon fontosak az egyéb feltételek is. Például a jövedelem nagysága vagy a bankok által előírt kötelezettség, például folyószámla. Fontos, hogy ezeket a kötelezettségeket nem csak a hitelfelvételkor kell teljesíteni, hanem a teljes futamidő alatt, különben elveszhetnek a kedvezmények

- emelte ki Trencsán Erika, hozzátéve, a bonyolult feltételek miatt sokszor érdemes szakértő bevonását kérni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sebességet válthat a piac

A money.hu előrejelzése szerint lakossági hitelezésben idén látható erőteljes növekedés fokozódhat július elejétől. Utána lesznek ugyanis elérhetőek a legújabb államilag támogatott konstrukciók, köztük a kibővített családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a kistelepüléseken lévő ingatlanokat célzó falusi csok és a babaváró hitel. Ezekre pedig már most, az indulás előtt elég jelentős az érdeklődés, így várhatóan további lökést adnak a fejlődésnek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 11. 08:05
Vidnyánszky Attila szerint az RTL a magyar emberek lelkét pusztítja, ezért nem volt hajlandó válaszo...
Holdblog  |  2024. május 11. 07:50
A Bitcoin veszített az anonimitásából és a privát jellegéből, de a változással nyertünk is mondta Sz...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 10. 19:41
Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban...
Összkép  |  2024. május 10. 17:31
Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 11. szombat
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm