A hazai felnőtt lakosság többsége került már olyan helyzetbe, hogy interneten keresztül vagy bankok nevével visszaélve megpróbálták megkárosítani.
A Székesfehérvári Járásbíróság 44 vádlott bűnösségét állapította meg egy olyan csalássorozat ügyében, amelyben a fogyasztói csoportokat működtető vádlottak 3300 embert károsítottak meg - írja az MTI. Az ítélet elsőfokú, nem jogerős.
A vád szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott 1999-ben és 2002-ben is céget alapított. A cégek fő tevékenysége a cégbejegyzés szerint üzletviteli tanácsadás, de valójában fogyasztói csoportok szervezése és működtetése volt. Az ország egész területén fiókirodákat nyitottak, üzletkötőket vettek fel, hirdetéseket adtak fel.A vád szerint a vádlottak hitelt kínáltak a sértetteknek, akik azonban nem kaptak teljes körű, korrekt tájékoztatást a szerződéskötés előtt. Elhallgatták előlük, hogy a cég vásárlói csoport szervezésével foglalkozik, és hogy az igényelt összeghez csak 1-5-10 év múlva jutnak hozzá, ha a közgyűlésen kiválasztják őket, és nincs is erre elegendő pénzük. A vádlottak jogtalan haszonszerzés végett megtévesztették a sértetteket, akiktől nyugta ellenében "szerződéskötési, megbízási díjat, törlesztőrészleteket" vettek át, és ezzel kárt okoztak nekik.
A bíróság a 2005 óta tartó eljárás végén a bíróság megállapította, hogy az elsőrendű vádlott felbujtóként 1219 rendbeli csalást és jogosulatlan pénzügyi tevékenységet követett el, a másodrendű vádlottat pedig 1217 esetben volt bűnös ugyanebben. Mindkét vádlottat két év - öt év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte. A többi vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre, pénzbüntetésre, próbára bocsátásra ítélték vagy megrovásban részesítették. A vádlottakkal szemben több mint 20 millió forint vagyonelkobzást rendeltek el, és több mint 2 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték őket.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Izraeli légicsapást érte dél-Libanont
- Napok óta fekete szennyvíz ömlik az egyik Pest vármegyei folyóba - videó
- Szlovénia önálló államként ismerné el Palesztínát
- Hszi Csin-ping: sok sikert kívánok Magyarország soros EU-elnökségéhez
- Ez is egy szerény parádé volt - Moszkvában díszszemlével ünnepelték a Győzelem Napját
- Már francia földön jár az olimpiai láng