20 °C Budapest

Bajban a népszerű magyar énekes: házát is vitte volna a bank

Pénzcentrum
2013. november 1. 13:02

Még középiskolás korában nyitottak számlát Vastag Tamás szülei, aminek egyenlege mára mínuszba került. A bank az énekes házát is elárverezte volna, ha nem fizeti be 11 forintos tartozását.

"Tisztában voltam vele, hogy minden bizonnyal egy robot küldte a levelet, de azért bementem a bankba, hogy tisztázzuk a helyzetet. Ott aztán elnézést kértek tőlem. Én pedig befizettem az összeget, majd megszüntettem a számlámat. Valahol röhejes, hogy nincs egy minimum összeg, ami miatt ilyen levelet küldhetnek, hiszen több a papír ára, meg a postaköltség, mint maga a tartozás" - mesélte a Blikknek Vastag Tomi.

A lap úgy tudja, hogy Tomi soha nem nyúlt a számlához, szülei eredetileg 5 000 forintot tettek rá. Úgy látszik ez az összeg eddig volt elég.


Bár Vastag Tominak bankokkal gyűlt meg a baja, de nem ők a fő kezdeményezői a végrehajtásoknak - ez derül ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK) adataiból, a statisztikákat a Napi Gazdaság ismertette.

A két szám közötti nagyságrendi különbség egyik oka, hogy az adós és a hitelező az árverés kitűzését követően találnak más megoldást: az adós - vagy helyette valaki - fizet, esetleg közös értékesítésben egyeznek meg. A másik ok - amiről a bankok és más végrehajtást kérők sem szívesen beszélnek -, hogy az árverések döntő része teljesen forgalomképtelen ingatlanokat érint. A forgalomképes ingatlanok ritkán jutnak el az árverésig, az általános banki gyakorlatban a végkifejletig sokszor évek telnek el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A statisztikák szerint 2011-ben 434 ezer végrehajtási ügy indult, ennek 9,1 százalékában, 39,5 ezer esetben tűztek ki ingatlanárverést. Az összes eljárásnak ugyanakkor csak mintegy 20 százaléka indult banki kezdeményezésre, a többire egyéb követelés - közmű- vagy éppen telekommunikációs szolgáltatók, illetve polgári peres ügyek - miatt került sor. A bankok más szolgáltatókhoz képest visszafogottan nyúlnak ehhez az eszközhöz: az egyik itthoni nagybanknál például az elmúlt másfél évben a negyvenet sem érte el a befejezett végrehajtások száma.

A jogszabályok értelmében ha a banknak jelzálogjoga van az adott ingatlanra, a más által indított végrehajtási eljárásba köteles bekapcsolódni. A végrehajtási eljárás megindítása, de még az árverezés sem jelenti azt, hogy az ügylet kilakoltatással ér véget. A közel 40 ezer kitűzött árverésből 2011-ben például mindössze 2769 ingatlant értékesítettek árverésen, ebbe azonban nemcsak a lakó-, hanem ipari és egyéb ingatlanok is beletartoznak. (Az előzetes adatok szerint az árverések száma tavaly sem érte el a 3000-et.)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 12. 13:06
A legfontosabb pénzügyi hírekből válogattunk a vasárnapi kávé mellé. Bizton állíthatjuk, hogy nem te...
Holdblog  |  2024. május 12. 07:31
Egyes ázsiai gazdaságok nagy részben az áramkörökre vagy a kőolaj-termékekre épülnek. Megint egy lát...
MEDIA1  |  2024. május 11. 08:05
Vidnyánszky Attila szerint az RTL a magyar emberek lelkét pusztítja, ezért nem volt hajlandó válaszo...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 10. 19:41
Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm