18 °C Budapest

Zöldhitelből élünk: két nap múlva évvége?

Pénzcentrum
2010. augusztus 19. 09:17

Ökológiai szempontból augusztus 21-én jön el az év vége: az emberiség idén kevesebb mint kilenc hónap alatt felélte a Földön egy év alatt keletkező ökológiai erőforrásokat - írja a Népszabadság.

A kaliforniai székhelyű Global Footprint Network nevű szervezet számításokkal veti össze a bolygó erőforrásainak minden évben megújulásra képes mennyiségét az emberi szükségletekkel. Ez alapján augusztus 21-én éljük fel a természet által nyújtott idei erőforrásokat, onnantól kezdve a természeti tőkét éljük fel, amint nevezhetünk zöldhitelnek is.

Az emberiség évezredeken át kevesebb erőforrást használt fel, mint amennyit a bolygó bioszférája újra tudott termelni. Bő két évtizeddel ezelőtt léptük át azt a kritikus határvonalat, ahol az emberi igények mértéke túllépte a természeti szolgáltatások mértékét.

Jelenleg majdnem egy év és hat hónapra van szüksége a földi ökoszisztémának, hogy előállítsa (megújítsa) azon erőforrásokat, amelyet az emberiség egy év alatt elfogyaszt. Visszafogott ENSZ-előrejelzések szerint a 2030-as évekre már két Föld bolygó kapacitására lenne szükség, hogy egyensúlyt tarthasson az emberiség igényeivel.

Tavaly az ökológiai túllövés napja szeptember 25-re esett. Idén a túllövés napja tehát egy hónappal korábban jött.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legtöbb technológia és megoldás, amellyel a problémák orvosolhatók lennének, már léteznek, illetve elérhetők bárki számára: például az okos várostervezés, energiahatékony házak, ökológiai szempontú adóreform, racionális népességpolitika, kerékpárhasználat, kevesebb húsfogyasztás.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2024. május 10. 17:31
Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre...
MEDIA1  |  2024. május 10. 16:48
A Media1 megtudta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Megafon nevű Fidesz-közeli internetes propagan...
Bankmonitor  |  2024. május 10. 11:29
A Babaváró hitel egy nagyon kedvezményes konstrukció: a futamidő alatt született gyerekek számától f...
Holdblog  |  2024. május 10. 10:16
Folytatódik a HOLD Alapkezelő és a Bankmonitor eseménysorozata: a következő, élő rendezvényen, a Mer...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm