Szűk elit kezében a hazai összvagyon harmada: 24 ezer milliárdon ülhetnek a magyar szupergazdagok

„A globális GDP az 1980-as évektől kezdve egészen mostanáig exponenciálisan és gyorsan nőtt, a gyarapodásból viszont csak a globális társadalom felső 1 százaléka részesült. Mindeközben az alsóbb társadalmi rétegek leszakadtak, míg a középosztály gyakorlatilag stagnált” – hangzott el nemrég egy szakmai beszélgetésen. Bár az alábbi gondolat eredendően a globális gazdaságot festette le, de Magyarországra is ráhúzható, miután hazánkban az összjövedelem egyharmada a szupergazdagok kezében összpontosul.

A magyar vagyon harmada egy szűk kör kezében

Szinte bombaként robbant a hír idén tavasszal, hogy bár éppen egy gazdasági válság kellős közepén állunk, az idei I. negyedév végére a magyar háztartások vagyona elérte a 86 568 milliárd forintot, vagy akár fogalmazhatnánk úgy is, hogy soha nem volt még olyan jó, mint akkor. Az viszont már kevesebben emelték ki, hogy miközben a vagyonunk összege az eget súrolta, addig a kötelezettségeink is szép összeget jelentettek, 14 524 milliárd forintot. Azaz a nettó összvagyonunk a kettő különbségeként létrejövő 72 043 milliárd forint jelentette . Ami azonban már nem is fest annyira jól, de azért el kell ismerni, hogy az egy évvel korábbi és azonos időszaki nettó eredménynél (65 964 forint) szebben csillog.

Nem úgy viszont, ha a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által publikált szakmai cikk alapján tekintünk rá erre az összegre. Eszerint ugyanis az utóbbi években tapasztalt megtakarítási reálnövekedés felét a Covid generálta, azaz nem lettünk egy cseppet sem takarékosabbak, csupán a világjárvány ideje alatt nem volt hol elkölteni a pénzünket, így kényszermegtakarítások egész sora jött létre. Aminek persze a jó részét azóta felfalta a 20 százalék körüli infláció, ám egy részük továbbra is létezhet.

A kérdés azonban az, hogy kinél. A megtakarítások egy jelentős hányada ugyanis nem az átlagemberek körében összpontosul, azzal a legfelsőbb társadalmi rétegek rendelkeznek.

Legalábbis ez derül ki a World Inequality Database (WID) adatbázisából, melynek lefrissebb adatai szerint 2021-ben a magyarok összvagyonának 33,5 százalékát a társadalom legfelső 1 százaléka birtokolta.

Számszerűen: amennyiben a 2021 előtti öt év átlagát rávetítjük az utóbbi két évre (feltételezve azt, hogy az nem változott kiugróan) úgy a 72 043 milliárd forintos nettó összvagyonból 24 119 milliárdot birtokoltak a szupergazdagok, míg a maradék 47 942 milliárdot mindenki más. 

Nem az a lényeg, mennyi van náluk, hanem az, hogyan szerezték

Ez az arány magasnak számít, miután az európai átlag jövedelem koncentráció 26 százalék, míg Kelet-Európában ugyanez 28 százalék. Hazánk mégsem tartozik a kontinens kirívó vagyoni egyenlőtlenséggel jellemezhető országai közé

– mondta el a Pénzcentrum megkeresésére Medgyesi Márton, a Tárki Zrt. vezető kutatója. A többek között a jövedelemeloszlás területén jártas szakember kifejtette, a Magyarországon mért jövedelem koncentráció leginkább az Egyesült Államok szintjéhez hasonló, ahol az arány 35 százalékon alakul. Hozzátette, a WID adatai szerint 2010-ben még hazánkban is az EU-átlagnak megfelelő volt a jövedelemeloszlási arány (24,8 százalék), csak azóta nőtt meg ilyen mértékben.

Hogy a koncentrációs adat a társadalom egészét tekintve mégis mennyire egészséges, azzal kapcsolatban Medgyesi Márton elmondta: önmagában a túl nagy vagyoni egyenlőtlenség vezethet társadalmi problémákhoz, de gond méginkább ott merülhet fel, hogy az adott országban hogyan lehet a nagy vagyonokhoz hozzájutni. „Ha a vagyonosok kemény munkával és fair versenyben (plusz szerencsével) gazdagodtak meg, az mind a gazdasági hatásait, mind a társadalmi elfogadottságot tekintve más, mintha tisztességtelen verseny, korrupció vagy politikai kapcsolatok útján szerezték volna a pénzüket” – fűzte hozzá.

Egyre nagyobb a koncentrációs szakadék

S ha már a kiugró mértékű vagyonszerzés társadalmi zöngéi kerültek szóba, érdemes megvizsgálni szociológiai szempontból is hazánk jövedelem eloszlási helyzetét. A Tárki kutatójánál markánsabb véleményt fogalmazott meg Ferencz Zoltán szociológus, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) docense.

Szerinte társadalmi szempontból egyáltalán nem egészséges a WID által vázolt vagyoni eloszlás, mert nem csak a legfelső szinthez tartozók vagyonának a nagysága, hanem a legalsó tizedbe tartozók alacsony jövedelmi szintje, illetve a kettő közötti távolság növekedése is okot ad aggodalomra.

Ehhez elég csak a rendelkezésre álló legfrissebb statisztikát megvizsgálni. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábban arról tájékoztatott, hogy a szegénység és társadalmi kirekesztődés 2021-ben hazánk lakosságának a 19,3 százalékát, azaz összesen 1,844 millió főt érintett. Ezen belül a relatív jövedelmi szegénység 12,2 százalékot, a súlyos anyagi és szociális deprivációban való érintettség a társadalom 10,2 százalékára volt jellemző. A nagyon alacsony munkaintenzitás mutatója pedig elérte a 4,9 százalékot. A KSH szerint a szegénység és/vagy társadalmi kirekesztődés leginkább a munkanélkülieket és az alacsony iskolai végzettségűeket érintette, előbbieket jobban. A szegénység kockázata a nyugdíjasokat sem kímélte, körükben mintegy 19,2 százalékot tett ki a veszélyeztetettek aránya.

És az alábbi adatok mégcsak nem is a legpesszimistább képet tárják elénk.

Vannak források, amelyek 3 millió főre teszik a szegénység által érintettek számát, ám érdemes árnyalnunk magának a szegénységnek a fogalmát

– hívta fel a figyelmet Ferencz Zoltán. Elmondta, a közvélekedéstől eltérően nem csak jövedelmi szegénységről beszélhetünk, a szegénység szociológiai értelmezésben jelenthet például valamitől való megfosztottságot is. A szakember példaként említette az elmúlt évben sokat emlegetett energiaszegénységet, ami nem újkeletű fogalom, hiszen az a súlyosan elszegényedett társadalmi csoportok esetében korábban is ismert volt. De most a társadalom szélesebb csoportjai, akár a (alsó)középosztály tagjai is ide sorolódtak az energia árak drasztikus emelkedése miatt.

Az alábbi példa alapján sem véletlen, hogy egyes szakértők úgy vélik – a közvélemény egy részével egyetemben –, a magyar középosztály egyszerűen megszűnt létezni. Ferencz Zoltán ugyanakkor óvatosabb ennél, szerinte a középosztály a rendszerváltás óta csak jelentősen átalakult. Korábban elterjedt egy felosztás, mely szerint a társadalom hármas tagoltságú (alsó-, közép- és felsőosztály), ennek azonban jónéhány korlátja van.

Összességében a középosztályosodás szempontjából három folyamatot különböztethetünk meg: a strukturális mobilitást (hogy valaki milyen mértékben tud kilépni a szülei vagy a saját foglalkozási pozícióiból), a jövedelmi helyzetet és a fogyasztási jellemzők változását, azaz, hogy ki mennyire képes középosztálybeli életszínvonalat biztosítani magának

– világított rá a szakember. Ez alapján szerinte 2010-ig valóban a középosztály szűküléséről beszélhetünk, ezt követően viszont a foglalkoztatottság növekedése sokak számára tette lehetővé a középosztályi életvitelt. „Ám az ebből fakadó hazai jövedelmi szint európai összehasonlításban továbbra is alacsony maradt” – fűzte hozzá.

Kevesebb korrupció, fókusz a szegénységre

A fentiek kapcsán felmerül a kérdés, hogy a társadalomban jelen lévő jövedelmi szakadékot hogyan lehetne, egyáltalán szükséges-e valamiképp korrigálni. A Pénzcentrum által megkérdezett szakemberek abban egyetértettek, hogy a területen a korrekció kívánatos volna, ám a annak végrehajtási módját egészen másban látták.

Amíg Medgyesi Márton szerint elsősorban a gazdasági verseny tisztaságát kellene biztosítani, valamint a korrupció mértékét lenne szükséges jelentősen csökkenteni, addig Ferencz Zoltán inkább a szegénység elleni küzdelemre fókuszálna. Ami már évtizedek óta zajlik, de eddig csak több-kevesebb sikert hozott.

A különböző állami programok jelenthetnek kisebb elmozdulási lehetőséget, de tartós és nagy mértékű sikereket eddig nem lehetett elérni ezen a téren, mert a szegénység bizonyos értelemben újratermeli magát

– közölte. Végül hozzátette: azok a csoportok, akik eddig nem tudtak kitörni ebből az állapotból, már lassan három évtizede örökítik át generációról generációra a szegénységet, ami nem segít abban, hogy a jövedelem koncentráció szakadékát végleg betemessük.