18 °C Budapest

Megint kenterbe vert minket Szlovákia: már ebben is tanulhatnánk tőlük

2018. január 25. 17:30

A Világgazdasági Fórum (WEF) tavaly publikálta először az Inkluzív Fejlettségi Mutatót (IDI). A 2018-as listán Magyarország a fejlődő országok között a második helyen végzett, Litvánia mögött és Azerbajdzsán mögött. A mutatóval az a célja, a WEF-nek, hogy alternatívát nyújtson a bruttó nemzeti össztermék (a GDP) mellé, mivel a szervezet állítása szerint ez a mutató jobban érzékelteti egy ország fejlettségét, illetve azt, hogy az állampolgárok mit érzékelnek a gazdasági folyamatokból.

A GDP egy olyan mutató, amely az országban megtermelt javak mennyiségét mutatja, és ez alapján mérik legelterjedtebben egy adott ország fejlettségét. A Világgazdasági Fórum szakemberei azonban úgy látják, a mutató nem vesz figyelembe több olyan szempontot sem, amely alapján egy ország állampolgárai megtapasztalják, hogy jó vagy rossz irányba megy egy-egy állam gazdasága.

Mindemellett elismerik a GDP fontosságát, de amellett érvelnek, hogy ez önmagában nem elegendő arra, hogy kifejezze egy ország fejlettségét. Ezért hozták létre az Inclusive Development Index nevű mutatót, melyet IDI-re rövidítenek. Magyarra leginkább úgy lehet lefordítani, hogy Inkluzív Fejlettségi (vagy fejlődési) Index.

Ez az új indikátor három területről ölel fel gazdasági adatokat, hogy ezeket összesítve mondjon ítéletet egy ország fejlődési iránya, végső soron pedig fejlettsége fölött. A mutató figyelembe vesz 4-4 értéket 

  • a növekedés és fejlődés,
  • inkluzivitás és
  • a generációkon átívelő tőke és fenntarhatóság 

területekről.

A fenti csárton az IDI-helyezéseket láthatjuk, de nemcsak a számoknak, hanem a színeknek is van jelentősége. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • A Magyarországot és Lettországot jelölő türkizkék ugyanis azokat az országokat jelöli, amelyek fejlődnek, 
  • Azerbajdzsán citromsárgája a lassú visszacsúszást, 
  • az aranyérmes Litvániát, valamint Lengyelországot, Panamát és Horvátországot jelölő sötétebb türkiz a lassú fejlődést,
  • Uruguay és Chile narancssárgája pedig az egyhelyben toporgást jelölt.

Bár most Magyarország miatt a fejlődő államokkal kezdtük, vessünk egy pillantást a már fejlett országokra is. Az "A-ligás" IDI-lista tetejét nyugat-európai országok dominálják. Az első helyezett Norvégia lett, az ezüstérmet Izland, a bronzérem pedig Luxemburgnak jutott. 

Magyarország szempontjából érdekesség, hogy három szomszédunk is az elit ligában játszik. Ausztria a tizedik helyet szerezte meg 5,35 ponttal, Szlovénia (4,93 pont) a 19., Szlovákia (4,9) pedig a huszadik lett. A volt szocialista országok közül még Csehország (5,09) és Észtország (4,74) végeztek jobb értékkel, mint Magyarország.

Mostanában egyébként több cikkben is foglalkoztunk azzal, hogy mennyire le vagyunk maradva egykor lesajnált északi szomszédunktól. Nemrég adtunk hírt arról, hogy mennyivel nagyobb ütemben nőtt Szlovákiában a minimálbér, kicsivel előtte pedig arról írtunk, hogy mennyivel többet tudnak félretenni a szomszédok.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. május 12. 07:31
Egyes ázsiai gazdaságok nagy részben az áramkörökre vagy a kőolaj-termékekre épülnek. Megint egy lát...
MEDIA1  |  2024. május 11. 08:05
Vidnyánszky Attila szerint az RTL a magyar emberek lelkét pusztítja, ezért nem volt hajlandó válaszo...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 10. 19:41
Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban...
Összkép  |  2024. május 10. 17:31
Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem