Július elsejével már szinte biztosan nem lép életbe semmilyen adótörvény-módosítás, és a kormány által tegnap kommunikált költségvetési aggályok a jövő év eleji adótehercsökkentés mértékére is kihatással lehetnek - írja a Világgazdaság. Korábban több lehetséges adócsökkentési forgatókönyv is felmerült, egyelőre csak találgatni lehet a kormány konkrét terveiről.
Már az országgyűlési választás után merült fel a mostani kormány részéről az ötlet, hogy akár január 1-jéig visszamenőlegesen is meg lehetne szüntetni a személyi jövedelemadózási szabályok közül az adóalapot 27%-kal növelő szuperbruttósítást. Ennek a lépésnek a hatására az előző kormány számításai szerint mintegy 420 milliárd forint esne ki az idei költségvetés bevételi oldalán. A büdzsé állapotáról szóló tegnapi negatív bejelentések után pedig nem valószínű, hogy az idei évre ilyen mértékű terhet vállalna az új kormány.
Visszamenőlegesen eltörölheti a szuperbruttósítást a Fidesz
Minden negyedik adót eltörölheti a Fidesz
A jövő évre vonatkozóan szóba került a családi adózás bevezetése is, mellyel kapcsolatban szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a családi adóztatás bonyolítaná az adórendszert. Emellett kellően alapos előkészítéséhez sok időre van szükség, ezért 2011-es bevezetése nehezen kivitelezhető.
Az szja szabályok gyökeres módosításával párhuzamosan bizonyos cafeteria juttatások adómentességének visszaállításáról már a választási kampány során is szó volt. A jelenleg 25%-os adótartalommal rendelkező béren kívüli juttatások adómentessé tétele előzetes számítások szerint mintegy 50 milliárd forintos terhet róhat az államkasszára a következő táblázatban látható megoszlásban:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az általános forgalmi adó normál (25%-os) kulcsának leszállítása - a 2006-os lépéssel ellentétben - idén fel sem vetődött. Az áfa esetében bizonyos termékek és szolgáltatások kedvezményes kulcsokba (18 és 5 százalék) történő sorolásáról lehet szó az adócsökkentés során. Ilyen lehet az élelmiszerek áfatartalmának csökkentése, vagy a lakásépítési illetve lakásfelújítási munkálatok áfájának mérséklése.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







