29 °C Budapest

Minden magyarnak jutott volna új munkahely tavaly - Vajon hol?

Pénzcentrum
2010. január 22. 13:32

Dübörög a kínai gazdaság, és ennek köszönhetően tavaly annyi új városi munkahely jött létre, hogy Magyarország minden lakosának jutott volna belőle a csecsemőktől a nyugdíjasokig. Már az abszolút növekedési számok is letaglózóak, de még a kínai kormányzatot is meglepte a munkaerőpiac tavalyi dinamikus bővülése.

Több mint 11 millió városi munkahelyet teremtettek Kínában tavaly, kétmillióval többet a kormány által előirányzottnál - tudatta pénteken a humán erőforrások tárcája Pekingben, és hozzátették: a végső szám 22,4 százalékkal magasabb a tavaly márciusban tervként megszabott 9 milliónál.

A kínai gazdaság káprázatos teljesítményéről: Vigyázz, Kína még idén előzhet!

Ugyancsak tavaly 5 millió 140 ezer korábban elbocsátott ember jutott ismételten munkához, a tervként kitűzött 5 millióval szemben. A hivatalos tájékoztatás szerint a városi munkanélküliség tavaly 4,3 százalékos volt, 9,21 millió regisztrált álláskeresővel - írta az MTI.

A felgyorsult gazdasági növekedésnek, a gombamód növekvő városoknak megjelentek a hátulütői is Kínában. A nagyvárosi életmóddal járó betegségek és a szmog mellett, gondot jelent az országban, hogy a gyors ütemű építkezéseknél hibáznak is néha a kínai mérnökök, mint az az alábbi cikkünkből is kiderül.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Megdöbbentő képek! Így terült el a 13 emeletes kínai panelház

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 15. 09:01