A Tesco megnyitotta első "zöld" áruházát a skóciai , amely 70 százalékkal kisebb ökológiai lábnyomot hagy maga után, mint egy hasonló méretekkel rendelkező, három évvel ezelőtt épült iroda.
A Tesco skóciai igazgatója, Doug Wilson szerint az új épület induló költsége lényegesen magasabb, mint egy hasonló, hagyományos áruházé. A szupermarket fa vázra épült a "hagyományos" fém helyett, több szerepet kapott benne a természetsen napfény, és saját maga számára energiát is termel. A Tesco várakozásai szerint a környezetbarát áruházak több vásárlót vonzanak majd - egyrészt azokat, akiknek a környezettudatosság fontos kérdés, másrészt azokat, akik barátságosabb vásárlókörnyezetben szeretnék megejteni a heti bevásárlást.
Az áruházban 200 új munkahelyet is teremtettek, ami lökést adhat a helyi gazdaságnak, ám az önkormányzat illetékesei mégsem örültek. A BBC tudósítása szerint a Dumfries-i hivatalban amiatt aggódnak, hogy az új, városszéli áruházak még több, helyiek által működtetett belvárosi kisbolt működését teszik lehetetlenné. A Dumfries-i kiskereskedelmi szövetség elnöke Rab Smith szerint az amerikai példát kellene követni, mely meghatározza, hány áruház települhet egy városka határába.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







