18 °C Budapest

Tőkehiány alakulhat ki a bünszervezeteknél

2009. április 17. 18:00

A gazdasági válság miatt egyre több a rablás, ám a szervezett bűnözők száma csökkenhet - mondta a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Bodnár Zsolt szerint tőkehiány alakulhat ki ezeknél a csoportoknál, amelyek konfliktusokhoz vezethetnek, de utcai harcokra nem számítanak. Az üzletek, kisebb pénzintézetek elleni támadásokat valószínűleg az úgynevezett megélhetési bűnözők követik el -írja az inforadio.hu.

Jelentősen nőtt a rablások száma az utóbbi időben a gazdasági válság hatására - közölte a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Bodnár Zsolt kiemelte: egyre több az olyan megélhetési rabló, aki korábban nem követett el komoly bűncselekményt, de most jó megoldásnak tartják az üzletek vagy pénzintézetek kirablását.

Szintén nőtt azoknak teljesen amatőr bűnelkövetőknek a száma, akik állást vesztve, padlóra kerülve az egyetlen megoldásnak a rablást tartják - mondta. A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese szerint az elfogásuk nem mindig könnyű, annak ellenére, hogy sok nyomot hagynak maguk után, nem figyelnek a részletekre.

Míg a rablások száma emelkedik, a szervezett bűnözők száma csökkenhet a válság eredményeként - emelte ki Bodnár Zsolt. Ezeknél a csoportoknál tőkehiányt alakult ki a csoportoknál, felgyorsul a tartozások behajtása, ami vezethet konfliktusokhoz, de utcai harcokra nem kell számítani. Jelenleg nem olyan erős a szervezett bűnözés, mint az 1990-es években volt - tette hozzá.

A dandártábornok szerint az ingatlanbizniszek után immár a csalások állnak a szervezett bűnözői csoportok profiljának középpontjában, de az nem várható, hogy a drog- és a fegyverkereskedelem megélénkül.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A budapesti rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese azt mondta: a válság megjelenésével tapasztalni lehetett a bűnözők irányváltását, és a rendőrök is reagáltak erre a megváltozott helyzetre.

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?