A gazdasági válság következtében jelentősen korlátozódott lakosság a napi fogyasztási cikkekre fordítható kerete, ezért a vásárlók egyre nagyobb számban fordultak a kevésbé flancoló, de kedvező árakat kínáló élelmiszerláncok felé. A számítások szerint a diszkontok csak Nagy-Britanniában 120 milliárd fonttal rövidítették meg a négy nagy hipermarket - köztük a Tesco - forgalmát.
A vásárlói szokások változásának köszönhetően kijelenthető, hogy a kereskedelemben a diszkontláncok a válság nyertesei. A Lidl ennek megfelelően a szigetországban is tovább folytatja terjeszkedését. Az idei évre 50 új egység megnyitásával kétezer munkahely létrehozását tervezik a súlyos munkaerő piaci problémákkal küzdő országban. A Lidl 15 éve van jelen Nagy-Britanniában és összesen már több mint 500 egységet számlál.
A német központú diszkontlánc ezt azután jelentette be, hogy napvilágot láttak az elmúlt időszakra vonatkozó forgalmi jelentések.
A számítások szerint januárban 11,6 %-kal magasabb forgalmat értek el, mint az előző év azonos időszakában.
A Lidlnek tartani kell a lépést a konkurenciával, mivel az Aldi még tavaly nyáron jelentette be, hogy az 1500 üzlet nyitására vonatkozó hosszú távú terveik első lépéseként 227 új egységet nyitnak 2009-ben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Lidl helyi szóvivője elmondta, hogy érdemes végignézni az üzletek melletti parkolókban, ahol egymás mellett sorakoznak a jobbnál jobb autók. Marco Ivone szerint néhány évvel ezelőtt még elvétve sem lehetett Mercedest, Audit, vagy BMW-t látni a Lidl üzletek előtt.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






