Nincs ingyen ebéd: ha valakit megmentesz, egy másik elbukik!

Pénzcentrum
2009. január 16. 11:00

A Gordon Brown által tavaly decemberben meghirdetett, jelzáloghiteleseket támogató program a brit hitelezőket tömörítő szövetség (Council of Mortgage Lenders) szerint meglehetősen átgondolatlan, ugyanis minden egyes elhalasztott végrehajtás 80 új hitel kihelyezését veszélyezteti.

A CML tagjai, akik brit jelzáloghitel állomány 70 százalékát adják aggodalmukat fejezték ki a programjavaslat iránt, amely lehetővé tenné az anyagi problémákkal küzdő adósok számára, hogy akár két évre elhalasszák kamatfizetésüket, és ezalatt végrehajtást se indíthasson ellenük a pénzintézet.

A szövetség szerint minden egyes elhalasztott követelésbehajtás 80 új hitel kihelyezését veszélyezteti, ugyanis a Bázel II. szabályai szerint ilyenkor jóval magasabb tőketartalékot kell képezniük. Új hitelek nélkül azonban a már most is vérzivataros időket megélő építőipar tovább gyengül, a lakásárak még tovább zuhannak, ami újabb hitelbedőlésekhez vezethet.

Ezen kívül a program hatásosságát is kétségek övezik, ugyanis a korábbi elképzelésekkel ellentétben viszonylag szűk réteg felel majd meg a követelményeknek, mely szerint legalább 5 hónapnyi hátraléknak kell felhalmozódni ahhoz, hogy az adós a programban részt vehessen, ugyanakkor a szabályok szerint a pénzintézeteknek csak 3 hónapot kell várniuk ahhoz, hogy végrehajtási eljárást kezdeményezzenek.

Ráadásul az sem garantált, hogy két év elhalasztott kamatfizetés után az adós olyan anyagi helyzetbe kerül, hogy ismét törleszteni tudjon, különösen akkor, ha addig az ingatlanárak tovább zuhannak - bár ez inkább a bankok számára ad okot az aggodalomra, akik addigra még kevesebbet tudnak bekasszírozni az elárverezett házakból.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Tavaly szeptemberben egyébként több mint 168 ezer hitel esetén állt fenn 3 hónapnál hosszabb késedelem, így idén a szakértők szerint akár 75 ezerre is nőhet a végrehajtások száma.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
Holdblog  |  2026. szeptember 22. 11:41
A BB tengely országai harminc év alatt összességében ritkábban lakottá váltak: a régiós átlagos néps...
MEDIA1  |  2026. szeptember 22. 11:18
Megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökévé kedd...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 22. 18:28