Csábító ajánlatokkal kezdődött Fél év alatt 75 %-kal emelkedett a japán jen árfolyama a forinthoz képest, amit igazi csapásként élnek meg az ebben a devizában eladósodott hitelfelvevők. A vészharangokat már kora ősszel megkongatták, de az ügyfelek többségének ideje sem maradt cselekedni, amikor egy hónap alatt a másfélszeresére emelkedett az árfolyam. A tartozásokra már nem nyújt elegendő fedezetet az ingatlan, ezért levelet küldött az OTP a jenhiteleseknek!
Az OTP Bank komoly elemzéseket végzett és megvizsgálta más országok tapasztalatait a jenhitelek bevezetése előtt. Az euró és a svájci frank árfolyamok alakulásával összevetve 2007-ben elérkezettnek látták az időt a JPY-alapú hitelezés elindítására. Az európai devizáktól jóval érzékenyebb jen mozgása a korábbiakhoz képest kevésbé tűnt ingadozónak, ezért kockázati szempontból elfogadhatónak ítélték a termék bevezetését.
A K&H Bank csatlakozott, de a konkurens jenhitelezése tiszavirág életűnek bizonyult. Az indulást követően a bankfiókok azt tapasztalták, hogy az ügyfelek idegenkednek a terméktől. Mire megjött volna az igénylők bátorsága, az árfolyamok hirtelen elszabadulása miatt a bank tavaly szeptemberben azonnali hatállyal felfüggesztette a jenhitelezést.
A vizsgált időszakban 0-0,5 % között változó japán kamatszint még a kereskedelmi banki kamat-marzs mellett is olcsóbb hitelezést, alacsonyabb törlesztőrészleteket kínált az ügyfeleknek, akik egyre nagyobb számban éltek ezzel a csábító lehetőséggel. Aggodalomra adott okot, hogy a bank a felvett hitelösszeg 160 %-ára jegyzett be jelzálogjogot a fedezetként felajánlott ingatlanokra, de ezt mással indokolták.
Az OTP Világhitel konstrukció lehetőséget nyújtott az ügyfeleknek, hogy akár minden hónapban devizanemet váltsanak, de ez váltásonként a tőke 1 %-ába került. Ha egy ügyfél sportot űzne a devizanemek váltásából, akkor még rendszeres törlesztés mellett is rövid időn belül feltornázhatta volna a tartozását. Ez nem jellemző az átlag adósokra, a kedvezőtlen árfolyamváltozás miatt azonban még a 160 % is kevésnek bizonyult.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Pillanatok alatt szertefoszlottak az álmok
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Helyzet van Dél-Afrikában - nem engedik elindulni a választáson Jacob Zumát
- Izraeli-palesztin - A Nemzetközi Büntetőbíróság nem vár tovább, elfogatóparancs "ide is, oda is"
- Újabb fejezetéhez ért Julian Assange kiadatási szappanoperája
- Gigantikus olajtárolót adtak át Romániában
- Ajatollah: “szerencsétlen baleset” az iráni elnök halála - vannak, akik örülnek most
- Ezzel a beszéddel köszönt el az öltözőben Szoboszlai Dominikéktól Jürgen Klopp - videó