A járműről készített képek méregetése után megdőlni látszik az a tévhit, miszerint az oroszok képtelenek olyan négykerekűvel előrukkolni, amely igazán hasznára válhat a világnak. A 70-es és 80-as évek torz szülöttei után a kommunizmus szoros öleléséből kitörve olyan sportautót mutattak be, amely szertefoszlathatja a kételyeket és megszűntetheti az orosz autógyárak kétes hírnevét.
A híres orosz autóversenyző - Nyikolaj Fomenkó - üzemében készített Marussia névre keresztelt saját tervezésű sportautó 5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, a csúcssebessége pedig eléri a 250 km/h-t. Az orosz gyártó által bemutatott mintadarab mágnesként vonzotta magára a tekinteteket, ezért a tulajdonosok nagy reményeket fűznek a projekthez.
A jelenleg egy 3,5 literes Nissan erőforrással felszerelt fenevad a tervek szerint a későbbiekben hibrid meghajtással is elérhető lesz, ugyanakkor az elektromos motor csak a távlati célok között szerepel. Az autópályák réme címre is joggal pályázó orosz gépcsodát a 240 lóerős alapmodellen túl 298 lóerős erőforrással ellátott prémium változatban is kérhetik a megrendelők.

A járműben dolgozó pacik száma első hallásra nem tűnik elég magasnak ahhoz, hogy a Marussia méltó ellenfele legyen a nyugati konkurenciának, ezért az oroszok elektromos rásegítővel fokozzák a teljesítményt. A "vas" önsúlyát sikerült egy tonna alá szorítani, amihez 5 másodperces gyorsulás és 250 km/h-s végsebesség párosul.
A hajdani puritán orosz autókkal ellentétben a Marussia belső kialakítása kiemelkedő. A járműben találni LCD-kijelzőket, internet csatlakozót, mobiltelefont, fényképezőt és kamerát is. Ez utóbbi a repülőgépek fekete dobozához hasonló célt szolgál a biztosítási ügyek kapcsán. Tekintettel az újgazdag oroszok magas számára nem tűnik rossz ötletnek egy orosz sportkocsi szériagyártása.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







