Az akciók során a megelőzésre is kiemelt figyelmet fordítottak.
A bűnmegelőzés radikálisan új módszere mutatkozik be hamarosan Budapest belvárosában. Józsefváros közterein nemsokára hangos térfigyelő kamerák figyelmeztetik a szabálytalankodókat. A kerületben nem ez az első újszerű eszköz a bűncselekmények megelőzésére.
Hangos térfigyelő kamerák figyelmeztetik a szabálytalankodókat hamarosan Józsefváros közterein. A rendszer lényege, hogy a központban dolgozó közterület-felügyelők és a rendőrök nemcsak látják a szabályszegőket, de szólhatnak is hozzájuk.
A Budapesten elsőként Józsefvárosban elhelyezett hangos térfigyelő kameráktól az önkormányzat azt reméli, hogy javul a közbiztonság és a felújított terek állapotát is könnyebben meg tudja óvni - számolt be a tervekről csütörtökön a kerület hivatalos honlapja.
Az új eszközök segítségével a térfigyelő központban szolgálatot teljesítő közterület-felügyelő, illetve rendőr azonnal felszólíthatja a szabálytalankodót, hogy fejezze be a cselekvést, így a rongálás sokszor még azelőtt megelőzhető, illetve felfüggeszthető lesz, hogy a járőr a helyszínre érkezne - mondta el Vörös Tamás, a Losonci tér és környékének önkormányzati képviselője a Józsefvaros.hu kérdésére. Ha a felszólítás nem éri el a kívánt hatást, a járőrök perceken belül a helyszínre érkeznek.

A tervek szerint a rendszert őszre építi ki az önkormányzat. Első körben a Gutenberg téren, a Nap utca, illetve a Leonardo da Vinci utca kereszteződésénél lévő, "Nap térként" emlegetett névtelen közterületen valamint a Losonci téren lesz hangos kamera. Utóbbi téren kettő is.
Nagyobb térképre váltás
A 16,5 millió forintos fejlesztéstől a kerületi önkormányzat azt reméli, hogy javul a közbiztonság és a felújított terek állapotát is könnyebben meg tudja óvni a szabálysértőktől.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy éve dobozos rendőrt telepítettek
Nem ez az első szokatlan bűnmegelőzési eszköz a kerületben. Egy éve üzemelték be a Diószeghy utcában a konténeres "mobil" rendőrállomást. A lakosság a szállítható irodában éjjel-nappal felkeresheti a rendőrséget, a 12 méteres konténer tetején egy 360 fokban forgatható és további négy fix kamerát helyeztek el.
Az Index nemrég arról írt, hogy a mobil rendőrőrs működésének első négy hónapjában 22 esetben vettek fel panaszt, de számtalan esetben fordultak a lakosok jogi tanácsért és általános segítségért. Három "biztonsági intézkedés történt és 8 egyéb jelentés keletkezett".
A rendőrség szerint a mobil rendőrőrssel kapcsolatban pozitívak a visszajelzések. A lakosok bizalommal fordulnak a rendőrök felé, napi rendszerességgel kérnek tanácsot vagy közlik észrevételeiket. A környéken lakók ugyanakkor arról számoltak be, hogy nem történt komolyabb változás a "konténeres" rendőrség telepítése óta.
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







