Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben az árstop után.
A kormány várja a dunai árvíz miatt kárt szenvedő magánszemélyek és vállalkozók jelentkezését a Belügyminisztérium által létrehozott euszacivil@bm.gov.hu címen - közölte a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Giró-Szász András elmondta: Magyarország európai uniós tagállamként jogosult arra, hogy forrásokat hívjon le az EU szolidaritási alapjából a károk utólagos felszámolására, a helyreállítási munkálatok költségeinek fedezésére.
A kormány ezért várja azok jelentkezését, akik kárt szenvednek el az árvíz miatt, ugyanis a kárigény összesítésébe az állam, az önkormányzatok, a vállalatok és a magánszemélyek által elszenvedett kár egyaránt beletartozik.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







