Árvíz: kilenc veszélyes szakasz van a Duna mentén

MTI
2013. június 6. 09:03

Kilenc, a dunai árvíz miatt leginkább veszélyeztetett területet sorolt fel Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatóján: ezek között van Mecsér és környéke, Komárom és térsége, az egyik vörösiszap-tározója miatt Almásfüzitő, a táti térség, Esztergom, Szentendre, a közúton megközelíthetetlen Kisoroszi, valamint Budapest és Dunaújváros környéke.

A kormányfő a veszélyhelyzet-kezelési központban jelezte, a Duna tetőzését péntektől várják az ország területén. Nagybajcsnál kilencméteres vízszinttel számolnak, a becslési tévedés plusz-mínusz 10 centiméter lehet. Azon a szakaszon a védekezéssel éjfélig kell elkészülni - tette hozzá.

Komáromban a várható tetőzés 830 centiméter, a hibahatár ott is plusz-mínusz 10 centiméter, a védekezési munkát péntek délig kell befejezni, ahogyan Esztergomban is, ahol 795 (plusz-mínusz 15) centiméter lehet a legnagyobb vízállás.

Nagymarosnál 740 (plusz-mínusz 15) centiméteres vízmagassággal számolnak, a védekezéssel ott szombat reggel 6 óráig kell végezni, csakúgy, mint Budapesten, ahol 885 centiméteres lehet a maximális vízállás (a becslési tévedés a fővárosban 20 centiméter.

A veszélyeztetett szakaszok közül Orbán Viktor kiemelte Almásfüzitőt, ahol a 7-es sorszámú vörösiszap-tározónak nem készült el teljesen a rekultivációja, de a szakértői tanulmányok szerint nem fenyeget az a veszély, hogy a magas vízállás iszapszennyeződést mos a Dunába. Ott a veszélyhelyzethez több mint hat méterrel magasabb vízállás kellene, mint amivel maximálisan számolni lehet - magyarázta a miniszterelnök.

Hozzátette, a szerda esti érsekvadkerti földrengés miatt egyelőre semmilyen árvízvédelmi problémát nem azonosítottak be, a földmozgás nem hátráltatja a védekezést.

Orbán Viktor hangsúlyozta: nincs olyan ember az országban, akit baj esetén ne tudnának biztonságban kimenekíteni a lakhelyéről. Ha minden a legrosszabb forgatókönyv szerint alakul, akkor Győrújfaluból 1424, Komáromból 11 345, Almásfüzitőről 2097, Tátról 5057, Tahitótfaluból 1417, Pócsmegyerről 2047, Szigetmonostorról 2435, Szentendréről 873, Óbudáról pedig - a lakótelepet elérő árvíz esetén - 55 300 embert kellene kitelepíteni. Még egyszer hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezek a legrosszabb forgatókönyvek. Minden valószínűség szerint alig néhány vagy az említetteknél jóval kevesebb embert kell evakuálni. Megjegyezte, hogy az esztergomi Prímás-szigetről 40 embert telepítettek ki, Pilismarótról pedig 70-et. "Erőszakkal senkit nem fogunk kitelepíteni, egész addig, amíg a veszélyhelyzet kézzel foghatóvá nem válik" - mondta, jelezve egyúttal, hogy a rendőrség gondoskodik a hátrahagyott értékekről.

Szólt arról is, hogy kérésére a Belügyminisztérium kirendelt 1700 rendészeti szakközépiskolást a gátakra, és rekordszámú önkéntes is dolgozik a védekezésben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tájékoztatón Hende Csaba honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a honvédség teljes mozgósítása megtörtént, szükség esetén több mint 9600 embert tudnak bevetni. A veszélyeztetett területeket azonosították, a honvédség erői minden helyszínen jelen vannak, és részt vesznek egyebek mellett védművek erősítésében, logisztikai feladatokban, és szükség esetén készen állnak az evakuálásra is - mondta, hozzátéve, hogy a tartalékosok is jelentkeztek a munkavégzésre.

Tarlós István főpolgármester arról számolt be, hogy zajlanak a munkálatok a két leginkább kritikus budapesti helyszínen, így a Római parton - ahol csütörtökön befejeződik a nyúlgáton a kapuk bezárása, péntekre elkészül a töltéstalp megerősítését szolgáló agyagmag - és a lezárt Margitszigeten is, amelyet kilencméteres vízszintig tudnak megvédeni.

A közlekedési változásokat ismertetve elmondta: a 2-es villamos ideiglenes végállomása az Erzsébet hídnál van, a Lánchídig pedig egy vágányon halad a közlekedés. A HÉV-et a Margit híd és a Batthyány tér között sem kellett egyelőre leállítani. Sűrítették az 1-es, a 17-es, a 18-as és a nagykörúti villamosok járatait, miként a 2-es és a 3-as metrót, valamint a 9-es és a 86-os autóbusz közlekedését is. Megjegyezte, elképzelhető, hogy a Batthyány téri metróállomást le kell majd zárni, de a szerelvények akkor is áthaladnak majd az állomáson.

Tarlós István hangsúlyozta: az épülő 4-es metró alagútját nem fogja elönteni a víz, egyedül a Fővám téren képzelhető el elméleti kockázat, ott az állomáson ideiglenes védművet emelnek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Buxelliott  |  2024. május 12. 20:32
Megérkezett az index a február végi nagyobb idősíkű elemzés célzónájába (hetes idősík). Az emelkedő...
Bankmonitor  |  2024. május 12. 13:06
A legfontosabb pénzügyi hírekből válogattunk a vasárnapi kávé mellé. Bizton állíthatjuk, hogy nem te...
Holdblog  |  2024. május 12. 07:31
Egyes ázsiai gazdaságok nagy részben az áramkörökre vagy a kőolaj-termékekre épülnek. Megint egy lát...
MEDIA1  |  2024. május 11. 08:05
Vidnyánszky Attila szerint az RTL a magyar emberek lelkét pusztítja, ezért nem volt hajlandó válaszo...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem