Kedden visszaesett az arany árfolyama a kora reggel elért, több mint két hónapos csúcsról, miközben a befektetők figyelme a héten megjelenő amerikai inflációs adatokra összpontosul
Az Arany Világtanács attól tart, hogy az indiai aranycsempészet fokozódik, mert a világ második legnépesebb állama 6-ról 8 százalékra emeli a sárga nemesfém behozatalának a vámját, az azután fizetendő fogyasztási adót pedig 5-ről 7 százalékra - közölte az aranybefektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt.
India eddig is a világ legnagyobb "aranyfogyasztójának" számított, miután az országban hagyományosan a sárga nemesfém az elsődleges ajándéktárgy, így 2012-ben a globális kereslet 28 százalékát adta a szubkontinens. Az ország aranyimportja tavaly 864 tonnát tett ki, ami még ennél is nagyobb lehet az idén.
Az idei év első öt hónapjában az aranybehozatal már meghaladta az 500 tonnát, ebből 400 tonna az idei második negyedévben került Indiába, ez 150 százalékkal több az előző év azonos időszakáénál.
A jelentős aranybehozatal miatt India folyó fizetési mérlegének hiánya évről évre nő, ami 2012-ben rekordszintet, 32,63 milliárd dollárt ért el, ez az ország GDP-jének 6,7 százalékával egyenlő. Az aranybehozatal visszaszorítása céljából az indiai kormány tavaly már két lépésben, 2 százalékról 6 százalékra emelte az importvámot, de ezzel sem tudta megfékezni a sárga nemesfém iránti keresletet.
Erre az Arany Világtanács szerint az újabb szigorítás sem lesz képes, ezzel szemben nőhet a csempészet, mivel az indiai kereslet kielégítése céljából a kereskedők mindent megtesznek azért, hogy a behozott mennyiségek ne csökkenjenek. Indiába a férfiak 10 ezer, a nők 20 ezer rúpia értékig vihetnek be vámmentesen aranytárgyakat és -ékszereket (1 dollár = 57,53 rúpia). Ez 6-7 grammnak felel meg, ami felett 4 százalék a vám, míg az aranytömb átléptetéséért 10 százalék, de az egy kiló fölötti mennyiséget elkobozzák.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapja szerint az arany gyakorlatilag korlátlanul utaztatható az Európai Unió határain belül, míg a készpénzre több országban 10 ezer eurós kiviteli tilalom vonatkozik. Az USA-ban - ahol hivatalosan 1973-ban értékelték fel utoljára az aranyat, akkor unciánként 42,22 dollárban rögzítették az árfolyamot, ami pénteken 1385 dollár körüli tényleges határidős árat jelentett augusztusra - is nyilatkozni kell 10 ezer dollár érték felett. Szingapúrba 2012 októberétől áfa- és vámmentesen szállítható befektetési arany, éppúgy, mint Ausztráliába.
Súlyos krízis fenyegeti a magyar háztartásokat: egyetlen váratlan kiadás elég, és beüt a katasztrófa
Az Eurostat évente felméri, hogy az európai háztartások mekkora hányada nem tudna saját erőből fedezni egy hirtelen jött, előre nem tervezett kiadást.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







