Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
Gáspár Győző és felesége, Bea asszony hiába szerepelnek fejenként tízmillió forint fölötti adótartozással a NAV listáján, két kézzel szórják a pénzt. Győző legújabb ötlete, hogy aranyfogat csináltat nejének.
Győzike nem bír leállni, most Madonnához, Ben Affleckhez és Rihannához hasonlóan aranyfogat csináltat Beának - írta a Blikk. Győzike és neje legalább 20 millió forint adóval tartozik. Vajon miből futja aranyfogra?
- Van otthon némi tört aranyam, abból megcsináltatom - mondta el Győzi a TV2-n futó Édes Élet című műsorban. Azt is elárulta: akkor pattant ki a fejéből az ötlet, amikor a nyári esküvőjük előtt Beának kettétört a foga.
Egy ilyen fogászati beavatkozás ára darabonként (hozott aranyból) 20-tól 80 ezer forintig terjedhet. Az Édes Élet sztárja egyelőre arról nem beszélt, pontosan hány aranyfogat szeretne.
Tízmilliárdokkal tartozunk az államnak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2013-as, második negyedéves összesített adóslistáján szereplő cégek legalább 184 milliárddal, a magánszemélyek 41 milliárddal tartoznak az államnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A második negyedévre vonatkozó adatok szerint - az előző negyedévhez hasonlóan - valamivel több mint 1800 vállalkozás került fel a feketelistára, míg magánszemélyből és egyéni vállalkozóból közel 200-al többen, összesen 4066-an szerepelnek a legnagyobb adótartozókat felsoroló listán. Amennyiben a minimális tartozást nézzük, úgy a cégek alsó hangon 183,6 milliárd, míg a magánszemélyek 40,6 milliárd adóforinttal maradtak adósok.
A listán több híresség is szerepel, köztük a volt politikus, Zuschlag János, ahogy Gáspár Győző és felesége Gáspárné Balla Beáta is. Megtalálhatjuk rajta a jó ideje elfogott milliárdos Földesi-Szabó Lászlót is, csakúgy, mint az akasztói nagyvállalkozó Stadler Józsefet.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







