Közel 21 ezer alkalommal próbáltak pénzt szerezni az Erste ügyfeleitől 2026 első felében.
Százötven pénzintézet csatlakozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus kommunikációs rendszeréhez, amit az adóhatóság a köztartozást felhalmozó magánszemélyek bankbetéteinek, számláinak felkutatására használ fel - írja a Magyar Nemzet.
A lapnak Aszalós Andrea, a szervezet sajtóreferense elmondta: az új rendszer nyomán a tavalyi év második felében34 ezer alkalommal jutott a hatóság új adatokhoz, a hivatal számos olyan bankszámláról szerzett információt, amelyről korábban nem volt tudomása. Ilyen esetekben a NAV azonnal elvonhatta a köztartozás fedezetéül szolgáló pénzt vagy egy részét - tette hozzá.
A cikk arról is beszámol, hogy év végén tetemes köztartozást tartott nyilván a hivatal. Az adósok között több mint 1,2 millió magányszemély szerepelt, egy-egy érintett átlagosan körülbelül 150 ezer forint befizetésével maradt el. A vállalkozói szféra eközben 340 milliárdos adósságot halmozott fel.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







