2020. október 28. szerda Simon, Szimonetta

Százezernyi magyar járt pórul tegnap este: ismét jöhet a horror, a sorbanállás


Apára nem jó a papucs, anyának nem tetszik a morzsaporszívó színe, Petikének pedig nem az a játékfigura kellett volna, amit kapott, Biankának meg nem is csinál olyan jó képet az új telefonja, mint hitte volna... igen, újra csak szokásos karácsony. Megannyi probléma üthette fel a fejét a tegnap esti ajándékozást követően, éppen ezért a Pénzcentrum összegyűjtötte mi a teendő akkor, ha valakinek nem lett jó vagy éppen tetszetős a tegnap este kapott ajándéka.

Bár december 27-e egy jó kis bedolgozott szombat miatt szabadnap lesz, kétség sem fér hozzá, hogy rengeteg bolt mégis ki fog nyitni már pénteken, úgyhogy keményen meg is indulhat a karácsonyi visszaáramlása. Nem árt ugyanakkor kétszer is meggondolni, hogy biztosan megéri-e dühösen végigcaplatni a városon egy elutasító "nem"-ért. Érdemes tehát tisztában lenni azzal, hogy milyen jogok és kötelezettségek illetik meg a vásárlókat, illetve a kereskedőket, ha az ajándékok "visszaváltásáról" van szó!

A legnagyobb tévhit

A fogyasztók körében máig él az a tévhit, hogy 3 napon belül minden esetben vissza lehet vinni a terméket az üzletekbe, még akkor is, ha az nem hibás. Pedig ez nem igaz. A minőségileg kifogástalan termékek "visszavitele" tekintetében mindenekelőtt annak van jelentősége, hogy a fogyasztó az adott terméket üzlethelyiségben vagy webáruházban vásárolta

- közölte lapunkkal korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezések alapján 

minőségileg kifogástalan termékre személyes - vagyis üzlethelyiségben történt - vásárlás esetén a kereskedőt nem terheli sem cserekötelezettség, sem a termék vételárának a visszafizetési kötelezettsége.

Ettől függetlenül persze sok vállalkozás önkéntes üzletpolitikai szempontból dönthet úgy, hogy a fogyasztó kérése eleget tesz például egy-egy termék cseréjére. A felek továbbá megállapodhatnak a termék vételárának levásárlásában is, akkor ha ez mindenkinek megfelel. Egyes esetben a kereskedők például népszerűsítés céljából, általános jelleggel vállalhatják, hogy a megvásárolt terméket bizonyos feltételek fennállása esetén, hiba hiányában is visszaveszik, illetve kicserélik.

Válogass a legjobb személyikölcsön ajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!

A legfontosabb tehát, hogy már bőven a személyes vásárlás előtt tájékozódjunk, hogy mi a kereskedő álláspontja ilyesféle ügyekben,

azaz hogy hajlandó-e, pusztán vásárló barát hozzáállásból és image építésből a jogszabályokkal párhuzamosan is eljárni. Ennek egyébként bárki, bármikor, akár a vásárlást megelőzően, telefonon vagy interneten is utánajárhat, de a leggyakoribb tudnivalókat mi is összegyűjtöttük:

  • a különböző tárgyak visszavitelével karácsony után legterheltebbek a kereskedők, ezért fontos a jó időzítés, és a higgadtság;
  • a legtöbb karácsonykor kapott ajándékot a vásárlók többnyire szubjektív szempontok miatt viszik vissza, bajuk van a színnel vagy akár az is előfordulhat, hogy több ugyanolyan ajándék is landolt egy embernél, ekkor, ha nem online vásárlásról van szó, hanem offlineról csak a kereskedőtől függ, mit is kezd a helyzettel;
  • a legtöbb kereskedő saját üzletpolitikai renoméja és a karácsonyra való tekintettel az offline értékesített tárgyakkal szemben is megengedő, legalább általában egy hétig, 10-20 napig engedi a blokkal történő visszavételt, ám az már boltfüggő, hogy a visszavett ajándék árát visszafizetik, levásárolhatóvá teszik vagy egyszerűen jóváírják például ajándékkártyán;
  • jó tudni azt is, hogy a kereskedők alapból sem vesznek vissza/cserélnek minden árucikket, így például sok nincs csereletőség olyan zártcsomagolású terméket visszavinni, melynek visszavétele egészségügyi illetve higéniai okok miatt nem lehetséges (pl. fülhallgató, fejhallgató, alsónemű stb.) - ha csak persze nem gyárilag hibás termékről van szó! De sokszor nem él a cserelehetőség vagy visszavétel akkor sem, ha kifejezetten egyénileg gyártott termékről van szó, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.

Online élet

A jelenleg hatályos magyar jogszabályok értelmében az interneten megrendelt termékekre 14 napos indokolás nélküli elállási joga van a vásárlónak függetlenül attól, hogy kiszállítással vagy személyesen vették át azt. Ez azt jelenti, hogy a hazai e- kereskedőknek 14 napon belül visszaadhatják a terméket, ám a visszajuttatás költsége ez esetben őket terheli, hacsak maga a bolt ezt nem vállalja át, de ez a lépés egyáltalán nem kötelező neki. Fontos azzal is tisztában lenni, hogy az elállási jog nem korlátlan, vagyis egyes termékkörökre nem vonatkozik, pl. koncert- vagy fesztivál jegy, élelmiszer, kibontott csomagolású CD, DVD, szoftver vagy letöltött számítógépes programok esetén.

Azzal is érdemes tisztában lenni, hogy az online kereskedők is dönthetnek persze úgy, hogy a 14 napon felül, saját üzletpolitikájuk miatt többet vállalnak, de mint az offline kereskedőknél is, itt is érdemes már a vásárláskor tisztában lenni ezzel. Az is fontos, hogy lehetőleg mindig a legmegbízhatóbb áruházaktól vásároljunk, mert lehet, hogy valahol valami olcsóbb mondjuk pár ezer forinttal, ám ha például garanciális javításra kerül a sor vagy ne adj isten pénzvisszafizetésre, akkor már nem fog minden gördülékenyen menni. Gondolkodjunk tehát mindig előre!

Oké, akkor erről bővebben

Az online vásárlások egyre nagyobb elterjedése egyáltalán nem véletlen. Gyors, kényelmes és sokszor sokkal kedvezőbb áron juthatunk termékekhez, mint személyesen. Nagy bökkenője azonban, hogy semmit nem tudunk kipróbálni vagy felpróbálni. Éppen ezért a jogszabályok ilyen vásárlások alkalmával sokkal jobban védik a fogyasztót, mintha személyesen hódolna szenvedélyének. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy

a fogyasztót a termék átvételétől számított 14 napon belül indoklás nélküli elállási jog illeti meg. Az elállási nyilatkozatot - a későbbi bizonyíthatóság érdekében - célszerű írásban, tértivevényes levélben vagy elektronikus úton eljuttatni a vállalkozás részére. Megjegyzendő, hogy jogszabályi rendelkezések alapján egyes termékkörök kapcsán (pl.: higiénia termékek, egyedi kérésre előállított termékek stb.) a fogyasztót nem illeti meg az előzőekben kifejtett elállási jog

- hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum kérdéseire korábban az NFM. Akik hozzátették azt is, hogy az e-kereskedelemben a fogyasztónak nincs lehetősége a vásárlás előtt a terméket ténylegesen megtekinteni, és konzultálni az eladóval. A webáruházaknak ezért részletes tájékoztatást kell adniuk elérhetőségeikről és cégadataikról, és a vásárlókat elállási jog illeti meg.

A fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalata alapján a honlapokról gyakran hiányoznak az elérhetőségi adatok és egyéb előírt információk. Közzétételük pedig azért is fontos, mert azok alapján láthatja a vásárló, hogy melyik országból, milyen típusú vállalkozástól rendel. A magyar nyelvű honlap, a ".hu" végződés, valamint a magyar nyelvű reklámok nem garantálják, hogy a rendelés hazai webáruházból történik.

Az utólagos terméktámogatás és igényérvényesítés külföldi kereskedőkkel szemben pedig jóval nehezebb.

Fogyasztóvédelmi szaktanácsok internetes rendeléshez:

  • A webáruház és termék kiválasztását követően a rendelés lépéseinél érdemes képernyőfotóval rögzíteni az árat, szállítási határidőt és díjat, mert azok mértéke a vásárlási folyamat végére változhat
  • Fontos tudni, hogy a kereskedőknek a termék árát, a szolgáltatás díját egyértelműen, adóval és egyéb járulékos költségekkel, pl. szállítási díjjal együtt kell feltüntetni
  • A webáruházak többféle szállítási lehetőséget és fizetési módot biztosítanak a vásárló részére, utóbbiak közül a legbiztonságosabb az utánvét
  • Előre fizetés esetén a bankkártya használatkor visszaterhelésre (chargeback) van lehetőség, ha a kifizetett termék nem érkezik meg (érdemes csak olyan vállalkozásnak előre fizetni, akik maximálisan megbízhatónak tűnnek a piacon, kellően nagy névvel rendelkeznek és sok pozitív visszajelzés olvasható róluk online)

Hová forduljak, ha baj van?

Panasz esetén érdemes először a kereskedőhöz fordulni. Abban az esetben, ha a problémát nem sikerül a vállalkozásnak orvosolnia, vagy azzal a fogyasztó nem ért egyet, számos intézményhez fordulhat segítségért. Ha például felmerül, hogy a vállalkozás nem tájékoztatta megfelelően (vagyis megtévesztette) a fogyasztót akár a termékről vagy pl. az igényérvényesítési lehetőségeiről, esetleg nem válaszolta meg (30 napon belül) a fogyasztó panaszát, a fogyasztó a lakóhelye szerint illetékes járási hivatalhoz fordulhat.

Ugyancsak hatósági eljárásnak lehet akkor helye, ha a vállalkozás indokolatlanul késlekedik a termék kijavításával, kicserélésével. Ha a kereskedő internetes vásárlás esetén például nem fogadja el a fogyasztó elállási szándékát, illetve akár internetes, akár személyes vásárlás esetén a feleknek a garanciális igényérvényesítés tárgyában nem sikerül megállapodniuk - mint minden szerződéssel kapcsolatos jogvitában - békéltető testülethez vagy bírósághoz fordulhatnak. A békéltető testületi út választását az eljárás egyszerűsége, gyorsasága, költségkímélő jellege teheti a fogyasztó számára indokolttá.

Tényleg rossz a teló (vagy bármi), visszaviszem:

  • A visszavitel előtt ne használjuk, lehetőség szerint ki se bontsuk a feleslegessé vált terméket
  • Tájékozódjunk - akár az adott üzlet honlapján, akár a helyszínen - arról, hogy milyen feltételekkel vihető vissza az adott áru. Ezt a tájékoztatást az adott cégnek mindenki által könnyen elérhető formában meg kell tennie. Az itt rögzített feltételektől az adott üzlet csak pozitív irányban térhet el - de erre nem kötelezhető
  • Ügyeljünk a visszafogadási ajánlatban rögzített határidők betartására - célszerű a visszavételt lehetőség szerint már a két ünnep között megtenni

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.22-10.28
Országos

Lidl

10.22-10.28
Országos

Auchan

10.22-10.28
Országos

Tesco

10.22-10.28
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó