9 °C Budapest

Koronavírus-járvány: tovább csökkenhet a magyar nyugdíjasok bevásárlási időkerete

2020. április 22. 22:36

Módosulhat a 65 év felettiek számára kiszabott vásárlási idősáv a boltokban a jelenlegi háromórás, kizárólagos időtartam rövidülésével és a szombati nap korlátozásainak eltörlésével - írja saját értesülésére hivatkozva a Magyar Nemzet.

A lap azt írja, hogy "iparági körökben egyre gyakrabban felmerül annak lehetősége, hogy a kormány hajlik a 65 év felettieknek szóló vásárlási idősáv finomítására, ahogy azt már a bevezetésekor is kérték a kiskereskedelmi szereplők".

A tapasztalatok ugyanis azt mutatják a reggeli idősávban - nyitástól 9 óráig -, hogy nagyon megnőtt a forgalom a boltokban, és sok helyen hosszú sorok alakultak ki, majd ezt követően 12-kor ismét hirtelen megugrik forgalom.  "Úgy tűnik, hogy a korlátozott időtartam miatt túlságosan koncentrálttá váltak a 65 év alattiaknak elérhető időszakok a nap során" - írja a lap.

Az értesülés szerint "nemzetközi mintára a jövőben két órára változhat a 65 év felettiek által a bolti vásárlásra kizárólagosan fordítható idő délelőttönként, ami ráadásul szombatonként teljesen megszűnhet. Vagyis az első hét végi napon mindenki számára visszaállhat a korábban megszokott menetrend a családi időtöltésre való készülődés eddigi szokásaival. Eszerint szombaton az idősebbek is mehetnének vásárolni, de továbbra is tanácsos otthon maradniuk akkor, amikor sokan vannak az áruházakban" - írják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm