Alig egy hete nyílt meg Fonyód új családi attrakciója, máris akadt, aki szépen ellopta belőle a lényeget. A Fonyódi Meseösvény kincsesládájából eltűnt a lakattal lezárt...
Megkezdődött a karácsonyfának szánt fenyőfák kitermelése. A nordmann fenyő méterára 6-8 ezer forint körül alakul majd, akárcsak tavaly.
Megkezdődött a karácsonyfának szánt fenyőfák kitermelése – számolt be róla az RTL Híradó. A nordmann fenyő méterára 6-8 ezer forint körül alakul majd, akárcsak tavaly. A termelők elmondása szerint a költségeik nőttek, így indokolt lenne az áremelés, ám ez a vevők elmaradásához vezetne.
Az ország nagy részét Zalában és Somogyban kivágott fákkal látják el, ahol a következő hetekben több százezer fa kerül kivágásra. A termelők úgy látják, hogy Magyarországon egyik fenyőfajtából sem lesz hiány.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







