Kivezetné a készpénzkifizetést a palackvisszaváltási rendszerből a MOHU.
Ma éjfélkor megszűnik a szép-kártyás fizetés a magyar boltokban: az ezt lehetővé tevő rendelet ugyanis csak júliusig volt érvényes, a kormány pedig mindeddig nem jelentette be, hogy meghosszabbítanák azt. Február óta fogadják el a kártyákat a magyar üzletekben, a kibocsátók rekordköltésre számítanak.
Július elsejével lejár az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a szép-kártyákkal élelmiszereket vásároljunk a hazai boltokban - már amelyek februártól elfogadóhelyekké váltak a tavaly karácsonyi bejelentés óta.
Azonban a kormányzattól mindeddig nem érkezett bejelentés annak kapcsán, hogy meghosszabbítanák az intézkedést, úgyhogy az árstop-intézkedésekkel ellentétben a szép-kártyás fizetés megszűnik Magyarországon.
Úgyhogy, aki még el szeretné költeni a szép-kártyás pénzét valamelyik boltban, annak erre július 1-jén éjfélig van lehetősége - hacsak addig nem jelenik meg a hosszabbításról szóló rendelet.
Rekordot hozhat a bolti költés
Mint korábban megírtuk, az idén költési rekordot várnak a kártyakibocsátók, amihez szerintük a bolti elfogadás is nagyban hozzájárul. A K&H Bank szerint áprilisban 63 százalékkal, a teljes február-áprilisi időszakban pedig 77 százalékkal költöttek többet a szép-kártyákkal, mint az előző év azonos időszakában.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az MKB Bank adatai szerint az idén januári költésekhez képest az intézkedés bevezetésekor, februárban közel 30 százalékkal, aztán márciusban és áprilisban több mint 60-60 százalékkal nőtt a költések összege. A tavaly január-áprilisihoz képest az idei január-áprilisi költések 60 százalékkal nőttek.
Az OTP Bank szerint náluk a költések összege 20,2 milliárd forintról 35 milliárd forintra növekedett a 2021-es áprilisi költéshez képest. Az idei negyedik havi költések 26 százalékát fordították a kártyabirtokosok élelmiszerre. A költések értéke a tavalyi 58,9 milliárd forintról közel 106 milliárd forintra nőtt idén január-áprilisban.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







