9 °C Budapest
christmas gift at home

Ezek az idei karácsony sláger ajándékai: nagy meglepetések a top 10-ben

2021. december 20. 18:02

A klasszikus ajándékbeszerzés mellett egyre több ügyfél a karácsonyi élelmiszereket,  ünnepi italokat, takarítószereket is online rendeli meg az egyik webshop tapasztalatai szerint. Egy másik fontos karácsonyi trend, hogy idén jobban fogynak a drágább termékek (például a telefonok, tévék), ami vélhetően azt jelzi, hogy áremelkedésektől tartva sok ügyfél előrehozta fontos beszerzéseit.

Míg tavaly karácsonykor egy 32 colos, alapfunkciós televízió volt a legjobban fogyó termék az eMAG-nál a szórakoztatóelektronikai termékek között, idén egy jóval drágább, 43 colos UHD okostévéből fogyott a legtöbb a Black Friday és az advent utolsó hétvégéje közötti időszak értékesítési adatai szerint. A prémium termékek térhódítása azt sugallja, hogy sok vásárló hozta előre bizonyos termékek beszerzését attól tartva, hogy a chiphiány vagy az euróárfolyam kedvezőtlen alakulása miatt annak ára emelkedni fog.

2022 első negyedévére várhatóan mérséklődik majd a chiphiány, és az ünnepi vásárlási szezon végével az árakat elsősorban a forint és az euró árfolyamának alakulása fogja befolyásolni

- kommentálta a karácsonyi vásárlási trendeket Várkonyi Balázs, a cég ügyvezetője.

Nemcsak ajándékot rendelnek, be is vásárolnak

Az idei karácsonyi szezon másik fontos trendje, hogy nemcsak klasszikus értelemben vett ajándékvásárlás folyik a webshopban, hanem az ünnepi bevásárlás egy jelentős hányadát is online végzik a vásárlók. Sokan rendelnek különböző, főzéshez szükséges tartós élelmiszert, tésztát, olajat, lisztet, fűszereket is.

Jól fogynak az alkoholmentes és alkoholos italok is: utóbbiak közül a legtöbb vásárló (44,5 százalék) valamilyen bort rendel, de népszerűek a sörök (24,2 százalék), röviditalok (19,2 százalék), pezsgőt pedig a vásárlók 12 százaléka vásárolt.

A Black Friday és a negyedik adventi hétvége között csaknem másfélszer annyi állateledelt rendeltek az eMAG-tól, mint a tavalyi ünnepi szezonban, míg a kávék (kapszulás, őrölt és szemes), teák eladott darabszáma csaknem három és félszeresére emelkedett. Tavalyhoz képest nagyobb számban rendelnek a vásárlók a karácsonyi készülődéshez szükséges termékeket: többszörösére nőtt egyes mosogatókapszulák, öblítők online eladása, az egyik nagy kiszerelésű mosogatótablettából például tízszer annyit rendeltek a webshopból, mint tavaly ilyenkor, de a mosószerek, felmosó, takarítóeszközök értékesítése is jelentősen emelkedett.

Idén is a játék és a háztartási gép a sláger

A november 19-i Black Friday és az advent utolsó hétvégéje értékesítési adatai szerint az idei karácsonyi szezonban is a gyermek- és felnőttjátékok, a háztartási kisgépek, illetve a baba-mama termékek forgalma a legnagyobb az online áruháznál.

A karácsonyi dekorációk közül a legtöbben fényfüzért és egyéb karácsonyi világítási termékeket rendeltek az webshoptól, átlagosan bruttó 6800 forint körüli értékben. Hasonlóan népszerűek a műfenyők is (nagyjából harmadával fogyott ezekből a tavalyi karácsonyhoz képest), amelyek közül a 180 centiméter magas típusok a legnépszerűbbek. Egy tipikus vásárló idén mintegy  17 ezer forintot költött műfenyőre, míg ajándékkosárra, ajándékcsomagra átlagosan csaknem bruttó 8 ezer forintos összeget fordítottak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A bútorok és az ágymatracok termékkategória vélhetően a pandémia hatására juthatott be a karácsonyi toplistába, hiszen a szokásosnál többet otthon tartózkodó családok közül sokan kezdték kicsinosítani vagy kényelmesebbé tenni otthonaikat.

A legnépszerűbb karácsonyi termékkategóriák az eMAG-nál és az Extreme Digitalnál:

  1. játékok
  2. háztartási kisgépek
  3. baba és kismama termékek
  4. háztartási cikkek (tisztítószer, edények stb.)
  5. számítógépes perifériák (például billentyűzet, webkamera)
  6. okoseszközök (például wifis konnektor)
  7. háztartási nagygépek
  8. alkoholos és alkoholmentes italok
  9. bútorok és matracok
  10. mobiltelefonok

Felpörgött a ruhaeladás, de veszik a notebookokat is

Egyaránt jelentősen nőtt a karácsonyi szezonban a ruházati termékek eladása az webshopon: a Black Friday és az advent utolsó hétvégéje között csaknem másfélszer annyi férfi ruha, és több mint kétszer annyi női ruha fogyott, mint tavaly ilyenkor. A lábbelik eladása csaknem 80 százalékkal, a gyermekruháké pedig több mint 120 százalékkal nőtt.

A szórakoztatóelektronikai szegmens további idei slágereinek a tévék mellett a különböző Bluetooth-fülhallgatók, tévéokosító eszközök számítanak, az IT kategóriában pedig az okostelefonokat, notebookokat, aktivitásmérőket és okosórákat vásárolták a legtöbben.

Bár a chiphiány miatt néhány műszaki termékkategória (új generációs konzolok, bizonyos vezeték nélküli hangfalak) karácsonyi kínálata korlátozott, a legfontosabb  szórakoztatóelektronikai és IT termékkategóriákban – okostelefon, tablet, asztali számítógép, notebook, televízió – az aranyvasárnapot követően is stabil készletek állnak rendelkezésre az eMAG-nál és az Extreme Digitalnál.

A háztartási nagygépek közül tavaly és idén is a mikrohullámú sütő volt a legkeresettebb termék, e mellett hűtőszekrényt, mosógépet, mosogatógépet és szárítógépet rendeltek a legtöbben. Idén karácsony előtt egy páraelszívó is bejutott a tíz legnépszerűbb műszaki termék közé.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem