Egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol.
Világszinten és Magyarországon is nagyon kevés hüvelyest fogyasztanak az emberek, a magyaroknak mindössze 43 százaléka sorolja a preferált zöldségek közül az első három helyre ezeket - közölte a Bonduelle saját felmérése alapján, a hüvelyesek szerdai világnapja alkalmából.
A cég idézi a FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete) 2019-es adatait, amely szerint világszerte átlagosan naponta 21 gramm hüvelyest fogyaszt a lakosság fejenként, ez a napi fehérjebevitel 6, a napi energiabevitel 3 százalékát teszi ki. Az arány az elmúlt három évtizedben stagnált.
A Bonduelle országos reprezentatív kutatását az NRC készítette 2019. októberében, a kutatást a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének segítségével állították össze. A zöldségfogyasztási és étkezési szokásokra irányuló kérdőívet ezer 18-59 év közötti válaszadó töltötte ki.
A kutatás szerint a megkérdezettek 37 százaléka fogyaszt naponta friss zöldséget. A magyarok kedvenc zöldsége a paradicsom, a burgonya, illetve a paprika, a hüvelyeseket csak a válaszadók 43 százaléka tette az első három helyre, mint preferált zöldséget.
A hüvelyesek alacsony arányú fogyasztása gazdasági, történelmi és társadalmi-kulturális okokra vezethető vissza, a kutatásból azonban kiderül, hogy a jelenségben szerepet játszhat a fagyasztott és konzerv zöldségek mellőzése is. A megkérdezettek 66 százalék ugyanis a friss zöldségeket részesíti előnyben a főzés során a konzerv és fagyasztott termékekkel szemben, ezáltal sok hüvelyest csak időszakosan van lehetőségük felhasználni.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Konzervként 42 százalék, fagyasztva pedig csupán 47 százalék fogyaszt legalább hetente zöldséget, így a válaszadók több mint fele a téli időszakban nélkülöz az étrendjéből sokféle hüvelyest - mutattak rá.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







