A logisztikai hátteret több mint hatvan, összesen 300 ezer négyzetméternyi európai raktár és 49 ezer átvételi pont biztosítja.
A Tesco még tavasszal indította el a Tesco Doboz névre hallgató szolgáltatását, melynek célja az volt, hogy olyan vásárlók számára is biztosítsa a pandémia idején az online rendelés lehetőségét, akiknek ez korábban nem volt elérhető. A Tesco, a Gazdasági Versenyhivatallal együttműködve úgy döntött, hogy fejleszti a Tesco Doboz szolgáltatást, ami november 12-től már teljes értékű webáruházként több ezer termékből álló választékkal - köztük tartós élelmiszerek, kozmetikumok, tisztítószerek, babápolási termékek vagy állateledelek - áll a vásárlók rendelkezésére.
A Tesco számára fontos, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudja vásárlóit és munkatársait, különösen a jelenlegi, rendkívüli időszakban. Ezért a bevezetett biztonsági intézkedéseken kívül az áruházlánc folyamatosan dolgozik szolgáltatásainak bővítésén, most pedig a járványhelyzetre adott reakcióként létrejött Tesco Doboz is átalakul. A Gazdasági Versenyhivatallal való együttműködés keretében november 12-től hagyományos webáruházként működik, állandó termékkínálattal.
A webáruházból történő kiszállítás a Tesco online termékkiválasztási szolgáltatás lefedettségi területén kívül élő vásárlók számára érhető el, akik több ezer termékből válogathatnak a tartós élelmiszerektől a háztartásban hasznos termékekig. Az így összeállított kosár tartalmát a Tesco munkatársai egységdobozokba csomagolják, amelyeket a Magyar Posta szállít házhoz 3-5 munkanapon belül.
A korábbiakkal ellentétben tehát a dobozok tartalma már nincsen rögzítve, a vásárlók a megadott széles terméklistáról bármit választhatnak a 80 kilogrammos súlykorláton belül. Mivel hagyományos webáruházról van szó, a kiválasztott termékeket a fogyasztók a megrendelés Tesco általi visszaigazolásával megvásárolják. Amennyiben valamely megrendelt termék esetleg az áruházlánc minden erőfeszítése ellenére sem szállítható ki, annak árát levonják a végösszegből.
- mondta Pártos Zsolt a Tesco Magyarország ügyvezető igazgatója.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Tesco Doboz Webáruház online vagy a Tesco Bevásárlás mobil applikáción keresztül érhető el. A Tesco Doboz az egész országban rendelhető azokon a területeken, amelyeket az áruházlánc online termékkiválasztási szolgáltatása nem fed le. A vállalat azt kéri mindenkitől, ellenőrizze a Tesco Doboz Webáruház elérhetőségeit és a Tesco egyes online szolgáltatásai közötti különbségeket a weboldalon. A pontos terméklista, valamint a Tesco Doboz Webáruházzal kapcsolatos további információ (árpolitika, elérhetőség) megtalálható a Tesco Doboz Webáruház aloldalon.
(Címlapkép - MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







