Október 31-én véget ér a Magyar Telekom és a Díjnet együttműködése, innentől tehát a Díjneten nem lehet számlákat befizetni.
Közzétette a Nemzetközi Kávészövetség (ICO) a jövő évi előrejelzését, amiben a kávé drágulását vetítik előre - számol be az Infostart.
Az idén átlagosan 10 százalékkal emelkedett a kávé átlagára a világ árutőzsdéin, az azonban egyelőre megjósolhatatlan, hogy a következő szezonra prognosztizált áremelkedés mennyire jelenik majd meg a kiskereskedelmi árakban - mondta el Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Ennek egyik oka az, hogy míg a termelők kevesebb kávét tudtak előállítani, addig a fogyasztás folyamatosan növekszik. A keresleti és kínálati különbözetek mindenképp meg fognak látszani a kereskedelmi árakban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







