Elkapták a bűnszervezetet! 3,5 milliárd forint áfát csaltak el

Elkapták a bűnszervezetet! 3,5 milliárd forint áfát csaltak el

MTI
2016. július 7. 14:01

Vádat emeltek egy kristálycukor- és étolaj-behozatalra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen, akik 3,5 milliárd forint forgalmi adót csaltak el - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

A főügyészség a közelmúltban bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 24 emberrel szemben, akik közül többen egy 2010 és 2013 között működő bűnszervezet tagjai voltak. A 244 oldalas vádirat szerint a 49 éves, vecsési elsőrendű vádlott és közvetlen bizalmasai egy strómanokkal működtetett fiktív céghálózatot hoztak létre.

Néhány cégnek az volt a szerepe, hogy az Európai Unió területéről nettó áron, készpénzért nagy mennyiségű étolajat és kristálycukrot vegyenek, és hozassanak be az országba.

A céghálózat másik része ezeknek az importőr hazai cégeknek biztosított belföldi áfatartalmú számlákat, hogy a külföldről behozott áru belföldi eladása után fizetendő forgalmi adót ellentételezzék, így áfabefizetési kötelezettségüket elkerüljék.

Belföldi áruként adták tovább

Az importőr cégek a behozott áruk áfavonzatát nem vallották be vagy azt valótlan adatokkal tették meg az adóhatóságnál, a cégeket pedig a bűnszervezet néhány havonta - tipikusan az első várható adóhatósági vizsgálat, illetve az első negyedéves áfabevallás előtt - fantomizálták és helyettük újabb, frissen létrehozott cégeket használtak fel a további importhoz.

Az így létrehozott céghálózatnak állandó vevői voltak, akik a bűnszervezet által létrehozott cég- és számlázási konstrukció ismeretében a már "belföldiként" megvásárolt árut továbbértékesítették az azokat kiskereskedelmi forgalomban értékesítő cégeknek.

Ügyeltek arra, hogy ezek a cégek már ne tudjanak arról, hogy az áru külföldről származik. Az egész céghálózati konstrukció éppen ezért jött létre. A bűnszervezet vezetői azzal, hogy a külföldről nettó áron megvásárolt árut fiktív belföldi beszerzési számlák felhasználásával belföldről beszerzett áruként a piaci ár alatt, de így is nyereségesen továbbértékesítették, a nettó és a bruttó ár közötti árréssel gazdagodtak. 

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Ezzel a magyar költségvetésnek mintegy 3,5 milliárd forint adóbevétel-kiesést okoztak.

Az eljárás kiemelt jelentőségű ügyként, soron kívül a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.

NEKED AJÁNLJUK
A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
NAPTÁR
Tovább
2021. október 19. kedd
Nándor
42. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. október 19. 17:06