14 °C Budapest

Ez az ötödik magyar Michelin-csillagos étterem

2016. március 9. 21:31

Ma jelent meg a 2016-os Michelin-kalauz, a Main Cities of Europe. A kiadvány 44 európai nagyváros, köztük Budapest legjobb éttermeit tartalmazza, Magyarországról újonnan került be egy csillaggal a Costes Downtown - írja az Index.

Magyarországnak eddig négy Michelin-csillagos étterme volt, mostantól pedig öt van: egy csillaggal bekerült a Costes Downtown is.

Michelin-csillagos éttermek eddig:

  • Tanti
  • Costes
  • Onyx
  • Borkonyha
És mostantól az ötödik a Vigyázó Ferenc utcai Costes Downtown.

"Egyrészt nagyon örülök, másrészt nagyon meg vagyok lepve. Azon izgultunk, hogy a séfváltás mellett minden rendben lesz-e a Ráday utcában, arra nem is mertünk gondolni, hogy ez bekövetkezik.

Épp nemrég volt esélylatolgatás a kollégákkal, amin azt mondtam, hogy ha tudjuk tartani ezt az irányt, akkor pár év múlva esélyes lehet egy csillag nekünk, erre máris megkaptuk

- mondta el Gerendai Károly, a Costes Downtowtn tulajdonosa a Világevő blognak. A Costes Downtown, a szintén Michelin-csillagos Costes testvérétterme 2015-ben nyitott, így kifejezetten új étteremnek számít.

A közép-európai régióban több új csillag is született, Prágában és Varsóban is lett újabb Michelin-csillagos étterem, így Prágában már három, Varsóban pedig kettő egycsillagos étterem van, azaz Budapest megőrizte vezető helyét a régióban. A Michelin adatbázisa még nem frissült, de a kiadott közlemény szerint Budapesten ötre nőtt a csillagok száma, ebből tehát arra következtetünk hogy minden étterem megőrizte eddigi csillagait, köztük a Tanti is, ahonnan nyáron távozott Pesti István séf, és helyét Heiszler Olivér vette át.

A jó ár-érték arányt jelző Bib Gourmand elismerés két budapesti étterem kapta meg, a tavalyi kalauzban még az ajánlottak között szerepelt Petrus és a díjat megőrző Laci!Konyha. A Déryné viszont elveszítette ezt az értékelést.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az első Michelin-csillag 2010-ben érkezett Budapestre, akkor a Costes kapott csillagot, majd egy évre rá az Onyx. Pár év szünet után, 2014-ben érkezett az újabb csillag a Borkonyhának, majd tavaly a Tantinak.

Széll Tamás, az Onyx séfje úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy szerinte lesz még itthon egy pár egycsillagos étterem, és amikor lesz már öt-hat Michelin-csillagos éttermünk, akkor fog valaki kiszakadni, és lesz egy kétcsillagos. Most van meg tehát az ötödik csillagunk, ami fordulópont lehet a továbbiakra nézve.

Mi az a Michelin-csillag?

A franciaországi központú gumigyártó Michelin több mint száz éve foglalkozik útikönyvek kiadásával.1926 óta csillagok odaítélésével tüntetik ki a különösen kiválónak ítélt éttermeket, a legjobb helyeket eggyel, kettővel vagy hárommal jelölik. Az értékelés rendkívül szigorú, igen kevés csillagot osztanak ki évente, háromcsillagos helyből tavaly mindössze 58 volt Európában, a legtöbb Franciaországban. Háromcsillagos helynek szerintük az számít, ami akkora gasztronómia élmény, hogy már egy külön utazást is megér, ezek többnyire rendkívül drága helyek. A Michelin-csillag jelenleg a legnagyobb gasztronómiai elismerés.

A Michelin ellenőrei inkognitóban látogatják az éttermeket, évente több száz helyet keresnek fel. A legtöbbször a séfek sem tudják, melyik vendég lehetett az inspektor. Magyarországon először 2010-ban kapott Michelin-csillagot étterem, a Costes, de ennek akkor - és azóta is - külföldi séfje volt, a portugál Miguel Rocha Vieira személyében. Magyar szakácsok - Szulló Szabina és Széll Tamás - csak a következő évben kaptak csillagot, amikor az Onyx is megkapta ezt az elismerést. Tavalyelőtt a Borkonyha konyhája és Sárközi Ákos kapott csillagot, tavaly pedig a Tanti.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm