Bár a piaci túlkínálat miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a magyar tejtermelők és -feldolgozók, az áruházak polcait továbbra is stabilan a hazai tej uralja.
Nincs olyan élelmiszeripari ágazat ma Magyarországon, amely nem az azonnali áfacsökkentést szorgalmazza. Ezúttal azt számoltuk ki, hogy a tojás és a tej árának változása mit is jelentene a magyar családoknak.
Gyakorlatilag nincs olyan élelmiszeripari ágazat ma Magyarországon, amely nem az azonnali áfacsökkentést szorgalmazza. Nemrég írtunk például a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács álláspontjáról, de a baromfiszektor mellett a tej, illetve tojástermelők is a sertés tőkehús áránál alkalmazott korrekciót sürgetik.
- fogalmazott nemrég Végh László, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke.
Van, aki ilyen lépést támogatna...
Az tehát teljesen egyértelmű, hogy az ágazati szereplők miért is lobbiznak, a kormány azonban óvatosan fogalmaz egyelőre a kérdést illetően. Ahogy Fazekas Sándor szerint a sertésáfa csökkentése "későbbi döntések alapjául is szolgálhat", akár "a baromfi áfája vonatkozásában", akár más ágazatoknál is, úgy egyelőre a nemzetgazdasági tárca is csak a csökkentés elvi lehetőségének vizsgálatára szorítkozik.
- reagált néhány héttel ezelőtt a Pénzcentrum megkeresésére az NGM.
Lázár János az egyetlen, aki ennél jóval világosabban fogalmazott a lehetőségről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyenesen kijelentette, hogy egyáltalán nincs meg a támogatottsága a kormányon belül egy újabb élelmiszerpiaci áfacsökkentéseknek.
Mi lenne a tojás és a tej árával?
Azt tehát korántsem lehet kijelenteni, hogy bármelyik ágazatnál egyhamar bejelentenék az újabb áfacsökkentést, de arról se feledkezzünk meg, hogy a lakásáfa csökkentése miatt is bő fél évtizedig lobbiztak az építőipari szereplők. Éppen ezért nyugodtan eljátszhatunk a gondolattal, hogy milyen árakkal találkozhatnánk a boltokban, ha a kormány mégis a csökkentés mellett tenné le a voksát. Ahogy legutóbb a zöldségek és gyümölcsök lehetséges árváltozását vettük górcső alá, most ugyanezt tesszük a tojás és a tej esetén is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha a kormány éppúgy 5 százalékra csökkentené a tojás és tej áfatartalmát, mint tette azt korábban a sertéshúsnál, illetve az újlakásoknál is, az akár
Ezt tehát azt jelenti, amennyiben a kerekedők az áfacsökkentésből megspórolt összeget teljes egészében érvényesítik a fogyasztó árban, akkor az árcsökkenés már egységnyi termék esetén is kézzelfogható lenne.
Az árkorrekcióból adódó esetleges nyereség azonban leginkább éves viszonylatban és háztartásonként számottevő. A KSH legfrissebb, tojásra és tejre vonatkozó fogyasztási statisztikáit figyelembe véve ugyanis fejenként 8 ezer forint maradna a zsebben egy esetleges áfacsökkentés miatt, ami egy 4 fős család esetében már 32 ezer forintot jelent évente.
Sokan persze csak legyintenek erre az összegre, de van egy másik fontos érv is, ami az áfacsökkentés mellett szól. A tojás-, illetve tej- és tejtermékfogyasztás ugyanis annak ellenére is súlyosan csökkenő tendenciát mutat, hogy ezek egyértelműen alapvető élelmiszernek számítanak. Szociális tekintetben tehát egy nagyobb mértékű árváltozás a legalacsonyabb jövedelmi helyzetben lévők fogyasztási szerkezetén, tehát életszínvonalán javíthatna.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







