10 °C Budapest

Nem tréfa: április elsején összeomolhat a számítógéped!

2009. március 28. 05:38

Többmillió számítógép omolhat össze vagy mehet tönkre április elsején, egyetlen vírusnak köszönhetően. Szólunk előre, még van idő a védekezésre!

A Conficker vírusról már megírtuk, mennyire fertőző és mennyire veszélyes lehet. A segítségével a hackerek teljes egészében átvehetik az irányítást a gépünk felett, ha Windows-t használunk: zombit csinálva belőle spamek millióit küldhetik vele szerteszét, vagy ami még rosszabb, megszerezhetik a személyes adatainkat is.

Tavaly, a Conficker támadásának csúcspontján több mint kilencmillió számítógépet fertőzött meg a vírus. Eddig három verzióját fülelték le a vírusnak: az elsőt tavaly novemberben, a második kettőt pedig idén januárban és most márciusban. Bár a Microsoft 175 000 fontot kínált fel annak, aki megnevezi a felelősöket, eddig még semmi nyom. 

Hulljon a férgese: eddig kilencmillió áldozat!

A Microsoft ugyan elkészítette a patch-et, amellyel blokkolható a támadás, szükség van egy jó vírusirtó szoftverre is, amellyel ki lehet szűrni a fertőzést a gépünkről. Ezt két lépést a magánfelhasználók általában megteszik, nem úgy a vállalatok, ahol a patch-eket jónéhányszor elfelejtik feltelepíteni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Conficker harmadik, e havi verziójában találtak utalást egy április elsejei globális vírustámadásra, ennek köszönhetően a szakértők máris elkezdtek világvégét jósolni. Az F-Secure szakértője, Mikko Hypponen szerint azonban kicsit túlértékelték a vírus veszélyeit. Számtalanszor hangzott el már vírusriadó, mégsem történt egyszer sem átfogó hackertámadás. Bár a vírus kódja alapján valóban történhet valami április elsején, reméljük, hogy ez is csak egy bolondok napi hoax.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?