Magyarországon tízből hét felnőtt nyilatkozott úgy 2007-ben, hogy az elmúlt tizenkét hónapban nem töltött 5 napnál hosszabb időt üdüléssel. Az utazók főként a határokon belül üdültek, a külföldi úti célok közül legnépszerűbbnek Horvátország bizonyult a GfK Hungária és a Szonda Ipsos Nemzeti MédiaAnalízis felmérésének 2007. évi adatai szerint.
A magyarok 73 százaléka - azaz tízből heten - nem üdült az elmúlt évben - állapítja meg a GfK Hungária és a Szonda Ipsos Nemzeti MédiaAnalízis felmérése a 2007. évi adatok alapján. Minden tizedik magyar belföldön töltött öt napnál hosszabb időt pihenéssel, három százalék saját bevallása szerint Horvátországba utazott, egy-egy százalék pedig a szomszédos Ausztriában, Romániában, illetve Görögországban vagy Olaszországban pihent.
Az életkori sajátosságok miatt egyébként vélhetően több szabadidővel rendelkező ezüstgeneráció - 50 éves és annál idősebb korosztályban - tagjainak körében némiképp magasabb (80 százalék) azoknak az aránya, akik az elmúlt egy évben nem üdültek. Akik utaztak, azok többsége 50 év felett is Magyarországon (10 százalék) igyekezett kikapcsolódni; a külföldi úti célok közül egy-egy százalékuk jelölte meg a teljes lakosság által is említett desztinációkat.
A felmérés terveket firtató kérdésére adott válaszokból kiderült, hogy honfitársaink 68 százaléka nem is tervez az elkövetkező 12 hónapban 5 napnál hosszabb üdülést. A lakosságon belül a második legnagyobb csoportot azok alkotják, akik az ország határain belül terveznek üdülést (14 százalék), úti célként 2-2 százalék említette Görögországot és Horvátországot, 1-1 százalék pedig Ausztriát és Olaszországot.
Az 50+ korosztályban 77 százalék nem tervez öt napnál hosszabb üdülést, az "ezüstrókák" 9 százaléka pedig belföldön szeretne legalább öt napot pihenéssel tölteni az elkövetkező 12 hónapban. Külföldi célpontok sorában főként Görögországot és Horvátországot említették.

A három legnépszerűbb úti cél 5 napnál hosszabb üdülés céljából az elkövetkező 12 hónapban, valamint az üdülést nem tervezők aránya (az adatok az említések százalékos arányában kifejezve)
Arra a kérdésre, hogy "hogyan szokta megszervezni utazásait, ha 5 napnál hosszabb időre megy el", az emberek 54 százaléka azt válaszolta, hogy egyáltalán nem szokott üdülni - ez az arány az 50 éves és ennél idősebbek körében 67 százalék. A tízből három magyar felnőtt mindig saját, esetleg családi vagy baráti szervezésben utazik - utazási iroda szolgáltatásait 1 százalék veszi igénybe mindig, és 3 százalék nyilatkozott úgy, hogy többnyire utazási iroda szervezésében megy üdülni.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az aktív pihenés hazánkban még nem igazán elterjedt. Az adatok tanúsága szerint az üdülők 37 százaléka jellemzően a strandolást és napozást választja, tízből hárman várost néznek. Természetjárással és túrázással a felnőttek 17 százaléka pihen öt napnál hosszabb időtartamú üdülései során. A vízi sportoknak (vitorlázás, szörfözés, jet-ski) 6 százalék hódol, kerékpártúrákon 4, vízitúrákon 3 százalék vesz részt és a síelni, vagy snowboard-ozni is mindössze a 15 évnél idősebb felnőtt lakosság 2 százaléka szokott.
Kedvelt időtöltési forma üdüléskor a múzeum- és színházlátogatás, a barátoknál és rokonoknál tett látogatás, de a gyógyfürdők látogatása is.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







