Tegnap éjféli határidő előtt kb. két órával az Egészségügyi Minisztérium honlapján megjelent az egészségügyi miniszter ajánlása a régiókon belüli kapacitások felosztásához. A tárca megjelentetett egy számolótáblát is, amelynek célja, hogy hogy segítse a Regionális Egészségügyi Tanácsokat (RET) a régión belüli aktív és krónikus ágyszámok szakmacsoportonkénti felosztásában.
A tavaly nyári kormányalakulás után nem sokkal megindultak a reformok az államháztartás egyes területein. Ide tartozik az egészségügy is, ahol komolyabb intézményi reform látszik körvonalazódni. Ennek része a kórházi rendszer átalakítása , a kapacitások ésszerűbb elosztása, a szolgáltatási színvonal tervezett emelése.
Az új intézkedések célja a kórházi rendszer hatékonyabb és olcsóbb működése. Több intézmény megszűnése (ill. az eredeti működési cél átalakulása) miatt számos területen többet kell majd utazni az ellátásért, de a szakemberek a szolgáltatási színvonal emelését ígérik. Az alapellátás minden esetben továbbra is a lakóhelyhez közel marad elérhető, ugyanakkor bonyolultabb beavatkozásokra, műtétekre esetleg távolabbra kell utazni. Az ellátás négy szintje a következő: kiemelt kórházak, területi kórházak, területi egészségügyi központok, háziorvosok.
Az Országgyűlés december 18-án szavazta meg a kórháztörvényt , mellyel eldőlt, hogy 39 kiemelt kórház lesz hazánkban. A többi, csaknem 130, eddig kórházként funkcionáló intézmény jövőjéről a tanácsoknak 20 napjuk van hogy döntsenek. A döntés akkor érvényes, ha azt a régió valamennyi kórháza 30 napon belül jóváhagyja. Ha nem sikerül megegyezni, akkor a miniszter 8 napon belül dönt a normatívák elosztásáról.
A miniszter az említett törvény végrehajtására a következő javaslatokat tette:
1. Az alapvetően krónikus ellátást nyújtó kórházak esetében az ott ápolt betegek akut belgyógyászati típusú rosszulléteinek intézményen belüli kezelése érdekében elfogadható, kis ágyszámú (15-30) aktív belgyógyászati osztály létrehozása azon intézmények esetében, ahol a közlekedési viszonyok és az aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó intézmények távolsága ezt indokolja.
2. Azokon a helyeken, ahol egy városon belül több aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény is van, törekedni kell a párhuzamosságok megszűntetésére annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló infrastruktúrát és humánerőforrást hatékonyabban lehessen felhasználni.
3. Az orvostudományi egyetemek és a velük azonos városban működő városi, vagy megyei kórházak közötti kapacitás felosztásánál törekedni kell a Nemzeti Fejlesztési Terv forrásainak felhasználásával tervezett egyesülés megvalósulásának támogatására.
4. Az intézetek működésének fenntartása érdekében a tervezett ágyszámok (aktív és krónikus együttesen) az intézetek építészeti adottságait figyelembe véve célszerű kialakítani. A fenntartási költségek racionalizálása érdekében támogatandó a nem kellően kihasznált telephelyek számának csökkentését lehetővé tevő kapacitás felosztás.
5. A kapacitás felosztásánál figyelembe kell venni, hogy elsősorban azokon a helyeken biztosítsa a betegellátáshoz szükséges kapacitásokat, ahol a megfelelő szakmai minőség eléréséhez a személyi és tárgyi feltételek biztosíthatóak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
6. A kiközölt miniszteri javaslat a dél-dunántúli régióban 100 (Belgyógyászat és társszakmák 65; Sebészet és társszakmák 15; Reumatológia 20), az észak-alföldi régióban 41 (Belgyógyászat és társszakmák 41), az észak-magyarországi régióban 20 (Belgyógyászat és társszakmák 20), a közép-dunántúli régióban 139 (Belgyógyászat és társszakmák 84; Sebészet és társszakmák 25; Szülészet-nőgyógyászat 15; Csecsemő-, gyermekgyógyászat és PIC 15), a közép-magyarországi régióban 290 (Belgyógyászat és társszakmák 133; Sebészet és társszakmák 57; Szülészet-nőgyógyászat 15; Csecsemő-, gyermekgyógyászat és PIC 15; Szemészet 15; Ideggyógyászat és stroke ellátás 40; Intenzív ellátás 15), a nyugat-dunántúli régióban 119 (Belgyógyászat és társszakmák 30; Sebészet és társszakmák 20; Szülészet-nőgyógyászat 10; Csecsemő-, gyermekgyógyászat és PIC 5; Reumatológia 54) aktív ágyra nem tett intézményi szintű javaslatot.
Ezen kapacitások felosztására az intézetek infrastrukturális és építészeti adottságainak, szakmai specialitásainak érvényesítése céljából a Regionális Egészségügyi Tanács (RET) tegyen javaslatot.
Jelen ajánlat szabadon, a helyi viszonyok, az egyes intézmények adottságai, de elsősorban az intézmények által ellátott betegek érdekében a jogszabályok keretei között megkötés nélkül megváltoztathatóak.
Amennyiben valamely régióban mégsem születne a törvény által előírt egyhangú döntés, úgy a miniszteri határozatot a fenti célok figyelembe vételével a miniszter a többségi vélemény minél teljesebb érvényesítésével fogja meghozni.
A tárca megjelentetett egy számolótáblát is, amelynek célja, hogy hogy segítse a Regionális Egészségügyi Tanácsokat (RET) a régión belüli aktív és krónikus ágyszámok szakmacsoportonkénti felosztásában. A számolótábla a miniszteri ajánlásokkal segít elvégezni a felosztásra kerülő aktív és krónikus ágyak hozzárendelését a kórházak szakmacsoportjaihoz.
A miniszteri ajánlás szerint 4,198 aktív kórházi ágy kerül leépítésre. A garantált aktív ágyak száma 27,798 db, amelyet további 15,708 aktív ágy egészít ki, melyeket a RET-ok osztanak fel. Ezzek a tervezett aktív ágyak száma összesen 43,506 az átalakítási lépések után.
A krónikus ágyaknál 8,218 a garantált szám, melyet RET-ok felosztása után további 18,951 egészít ki. Ezzeal az összes krónikus ágyak száma 27,169-et tehet majd ki.
A kiközölt miniszteri javaslat a dél-dunántúli régióban 100; az észak-alföldi régióban 41; az észak-magyarországi régióban 20; a közép-dunántúli régióban 139; a közép-magyarországi régióban 290; a nyugat-dunántúli régióban 119 aktív ágyra nem tett intézményi szintű javaslatot.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


