A nézettségi statisztikákat hétről-hétre követők minden bizonnyal tisztában vannak a országos tévécsatornák mezőnyében körvonalazódó erőviszonyokkal, azzal azonban jóval kevesebbet foglalkozunk, hogy kik is néznek tévét, illetve kiket a legérdemesebb megcélozniuk a hirdetőknek, ezáltal pedig a csatornáknak is. Lehet, hogy a 18-49-es koncepció mára túlhaladottá vált? Lássunk néhány érdekesebb adatot, melyek gondolkodásra késztethetik a kereskedelmi csatornák vezetőségét!
Induljunk ki a lakosság korszerinti megoszlásának változásából!
Az alábbi grafikonok jól mutatják, hogy a hirdetők által kiemelten fontosnak tartott 18-49-es korosztály számosságban megfogyatkozott a lakosságon belül 2005-ről 2006-ra. Mindez a magyar társadalom elöregedése mellett a Ratkó korszakban születettek életkorával magyarázható.

Látható, hogy egyetlen év alatt jelentősen csökkent az eddig vízválasztónak tartott 49 év alattiak száma, míg az 50 felettiek számottevően többen lettek.
A tévénézők körében is visszaszorul a 18-49-es réteg?
2006 január és október között a 18-49 év közötti korosztály aránya (ADH%) a tévénézők körében átlagosan 39% volt, míg az előző év azonos időszakában 42%-os volt ez az érték.

Ez persze a demográfiai változások mellett annak is köszönhető, hogy ez a korcsoport fogékonyabb a technikai újításokra és szívesebben szerez információkat az internetről, valamint nem várja meg, míg egy filmet bemutatnak a TV-ben, sokkal hamarabb kölcsönzi ki DVD-n. Ezen állításokat az egy főre jutó tévénézési idő alakulását bemutató grafikon is alátámasztja:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mint látható, év/év alapon 4.8%-kal csökkent a hirdetői célcsoportként aposztrofált korosztály átlagos tévézési ideje.
A kereskedelmi csatornák ezen tendenciákra összetett választ adhatnak: egyrészt elmozdulnak az integrált értékesítés irányába, azaz többek között internetes megjelenési lehetőséget is kínálnak hirdetőiknek, másrészt átgondolhatják a célcsoportokkal kapcsolatos koncepciójukat.
Ki lehet a hirdetői célcsoport?
A TV2 véleménye szerint a 18-49-es besorolás nincs tekintettel az elmúlt évek társadalmi változásaira, melyek eredményeként mára túlhaladottá vált a 49 éves korhoz kötött határ. Megfigyelhető, hogy az 50 és 60 év közötti magyar lakosság nagy része még aktív korú, ráadásul jövedelmének jelentős részét fogyasztásra fordítja. (Azt is érdemes megjegyezni, hogy ezen réteg jövedelme többnyire kevesebb ember között oszlik meg, hiszen az ő esetükben már gyermekeik is rendelkeznek saját keresettel.)
Mindez persze nem azt jelenti, hogy a 18-49-es korosztályt el lehet felejteni, egyszerűen csak indokolt lehet nyitni a 18-59 felé. A TV2 kutatásai szerint egyébként utóbbi csoporton belül is a nőkre érdemes fókuszálni, mivel a csatorna legtöbb hirdetőjének termékével kapcsolatban ők hozzák a vásárlási döntéseket a családban.
Mint ismeretes az RTL Klub ragaszkodik a 18-49-es csoporthoz, mint a teljesítménymérés alapjához, a kirajzolódó trendek miatt azonban pár éven belül elképzelhető, hogy a hangsúly valóban áthelyeződik, illetve a 49-es határ kijjebb tolódik.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








