Az ESS kutatás szerint a felnőtt magyar lakosság harmada sosem, 17 százaléka nagyon aggódik az orvos által felírt gyógyszerek mellékhatásai miatt, míg minden tizedik ember nem mindig, de gyakran tart ezektől.
Az ESS kutatás szerint a felnőtt magyar lakosság harmada sosem, 17 százaléka nagyon aggódik az orvos által felírt gyógyszerek mellékhatásai miatt, míg minden tizedik ember nem mindig, de gyakran tart ezektől.
24 európai ország lakosainak egészségügyi helyzetét vizsgáló tanulmány szerint, hazánkban a legmagasabb azok aránya, akik évente több mint tíz alkalommal mennek orvoshoz.
A vizsgálat szerint a nők, illetve a 60 év felettiek tartanak a gyógyszerek mellékhatásaitól az átlagosnál nagyobb arányban, míg a férfiak, illetve az alapfokú végzettségűek körében az itthon az átlagnál is kevesebben vannak azok, akik sosem aggódnak emiatt.
Tíz lakosból heten kiváltják és az előírás szerint be is szedik az orvos által felírt gyógyszereket.
A válaszadók fele mindig az orvos által felírt gyógyszert választja, míg minden harmadik magyar csak az esetek felében vagy ennél kevesebb alkalommal szed feltétlenül receptre felírt orvosságot.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 23 029 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 23 274 forintos törlesztőt (THM 14,56%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kutatás rávilágít arra is, hogy az európai átlaghoz képest a magyarok jobban ragaszkodnak az orvos által felírt orvossághoz, mint a recept nélkül kapható vagy mások által javasolt szerekhez.

Kötelező boltzárat rendeltek el: így változik a Lidl, Aldi, Spar, Penny és Tesco nyitvatartási ideje
Három napos hosszúhétvégének örülhetnek a magyar családok. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy változik a boltok nyitvatartási ideje
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
- Berlin és Párizs új választásokat sürget Koszovóban
- Tüntessen békésen - kéri a rendőrség
- Navracsics Tibor: tízezer milliárd forintról már megállapodott Magyarország az unióval
- Nagy változás a magyarországi Penny-nél
- Jelentős béremelést kapnak a tanárok Csehországban
- Most omlik össze a Forma-1 nézettsége - "Túl jó" Max Verstappen
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


