Nem a méret a lényeg a legjobb ötszáznál

Pénzcentrum
2006. október 31. 11:00

Európa legjobb cége a napelemeket gyártó Solarworld, de nem szerepel magyar cég a német Manager Magazin legjobb 500-as listáján, sem az európai tőzsdéken jegyzett, legjelentősebb cégeket tömörítő Stoxx 600-ban - írja a Világgazdaság.

A rangsort Reinhardt Schmidt egyetemi professzor és a Deloitte Consulting szakemberei állították össze, s a Stoxx 600 vállalatainak adatait dolgozták fel. A döntő szempont a hatékonyság volt, az MM-indexet a 2003 júliusa és 2006 júniusa közötti átlagos tőkearányos-, és árfolyamnyereség alapján határozták meg. A méret nem volt lényeges, a listavezető kevesebb, mint 800 alkalmazottat foglalkoztat, az 500. helyezett pedig a több mint 13 ezer fős francia Alstom energetikai és közlekedési társaság.

Az 1999-ben tőzsdére kerül Solarworld világviszonylatban az ágazat harmadik legnagyobb szereplője. 2005-ös árbevétele 365 millió euró, részvényárfolyama 2003 októbere óta több mint harmincszorosára emelkedett. A második helyezett a Londonból irányított, de Hollandiában bejegyzett acélgyártó, a Mittal Steel, amely nemrég egyesült legnagyobb riválisával, az Arcelorral. A harmadik helyet a francia Vallourec ipari konglomerátum szerezte meg, 2005-ben az előző évhez képest közel 42 százalékos forgalomnövekedést ért el.

Az első tízből nyolc helyezett tavaly még nem fért be a legjobb 500 közé. A lista cégeinek összesített tőzsdei értéke 2002 óta 87 százalékkal, 7 760 milliárd euróra nőtt, a 2005-ben elért összes nyereségük 483 milliárd euró, a 2001-es profit több mint háromszorosa.

A legjobban az ipari berendezéseket, illetve alapanyagokat gyártó cégek teljesítettek, közülük heten szerepelnek a legjobb 10 között. Az autó- és alkatrészgyártók közül a Continental végzett az élen, a Porsche-t, és a Renault megelőzve. A legjobb bank az Anglo Irish, a legjobb pénzügyi szolgáltató a londoni tőzsde, a legjobb biztosító pedig a dán Topdanmark lett. A vegyipari cégek közül a német K+S érte el a legjobb helyezést, megelőzve a BASF-et. A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök kategóriájában a svájciak szerepeltek jól, a Phonak, a Nobel Biocare, a Straumann és az Actelion is megelőzte az óriásokat. Az élelmiszergyártók közül az Unilever vitte el a pálmát, megelőzve riválisát, a Nestlét. A távközlésben első a belga Mobistar lett. A kiskereskedelmi láncok közül a legjobban a belga Colruyt szerepelt, s megelőzte a brit Marks & Spencert és a svéd Hennes & Moritzot.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem