Az APEH október közepén megkezdte az adószámok felfüggesztését, amire az adózás rendjéről szóló törvény szeptember 1. óta nyújt lehetőséget a fantomcégek kiszűrése érdekében.
Az APEH október közepén megkezdte az adószámok felfüggesztését, amire az adózás rendjéről szóló törvény szeptember 1. óta nyújt lehetőséget a fantomcégek kiszűrése érdekében - írja a Napi.
Eddig az adóhivatal Nógrád megyei és dél-budapesti igazgatósága 20 cég esetében élt a lehetőséggel. Velük hirdetményi úton közölték a tényt, azaz 15 napra kifüggesztették a hirdetőtáblára a vállalkozás nevét, címét, valamint adószámát. Ha a cégek ezalatt nem fellebbeznek, a határozat jogerőssé válik, azaz nem élhetnek adólevonási jogukkal, így például áfát sem igényelhetnek vissza.
Az új szabályozás értelmében az áfát mindaddig göngyölíteni kell, amíg nem szüntetik meg a felfüggesztést, utána ismét megnyílik az áfalevonási jog, ami az addig görgetett áfára is érvényesíthető lesz. Erre a határozat jogerőre emelkedését követő 90 napon belül kerülhet sor, ha az adózó fellebbez az ügyben. Ellenkező esetben elrendelik az adószám törlését is. A rövid határidő miatt főként az éves, illetve negyedéves bevallást benyújtóknak érdemes gyakrabban ellenőrizni a felfüggesztettek listáját, ami az APEH honlapján is megtalálható.
Az adószám felfüggesztésére több ok miatt is sor kerülhet: például ha hivatalos irat kétszer a címzett ismeretlen jelzéssel érkezik vissza az adóhatósághoz, vagy a cég nem rendelkezik bejelentett szervezeti képviselővel, illetve a megadott elérhetőségi helyeken nem található. Adószakértők szerint még a nagy cégek sem mindig ügyelnek arra, hogy költözködés esetén bejelentsék a címváltozást, az egyéni vállalkozók pedig még feledékenyebbek. A Magyar Posta abban az esetben is címzett ismeretlen jelzéssel küldi vissza a levelet, ha nem tudja megállapítani a címzett kilétét. Ez akkor is bekövetkezhet, ha a cég neve nincs feltüntetve az épület bejáratán vagy a postaládán.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








